2021.03.25. 13:00
Elmaradt az időközi választás Fejér három településén is, mi változott?
2020 novembere óta a járványhelyzet miatt a veszélyhelyzet végéig nem tartható időközi választás. Korábban viszont már több megyei településen is kitűzték a szavazás napját. Mit változtatott ez a szabály az érintett megyei településeken?
A veszélyhelyzet visszavonását követően újra kiírják az elmaradt időközi választásokat
Fotó: Ádám János / Észak-Magyarország
A Nemzeti Választási Iroda 2020. november 6-án jelentette be, hogy a veszélyhelyzet visszavonásáig az országban valamennyi időközi választás elmarad, valamint ez idő alatt nem kezdeményezhető és nem tartható népszavazás sem. Fejér megyében a rendelet életbelépése előtt már három településen tűzték ki a szavazás időpontját, melyek a döntés értelmében meghiúsultak.
A megyében az utolsó időközi választást Gánton tartották 2020 szeptemberében. Spergelné Rádl Ibolya várandóssága miatt lépett vissza a pozíciótól, helyére Krausz János lépett. November 8-án Etyeken viszont már nem szavazhatott a település lakossága az egyéni listán szereplő képviselőjelöltekre, valamint a polgármesteri címre jelölt Zólyomi Tamásra sem, aki a választás előtt is betöltötte a pozíciót.
Hasonló helyzetbe került Perkáta is, ahol ez év januárjában tartottak volna időközi polgármester-választást a nagyközség korábbi vezetőjének, Somogyi Balázsnak a lemondása miatt. Mivel a rendelet miatt ez sem valósulhatott meg, ezért Oláh István alpolgármester ügyvivő polgármesterként végzi feladatát.
A megye harmadik érintett településén, Gyúrón szintén az új év első hónapjában volt kitűzött időpontja a képviselő-testületi és polgármesteri választásnak is. A településen – ahogy arról korábban beszámoltunk – a képviselő-testület a lehallgatási botrány következtében oszlott fel. A meghiúsult választás értelmében a polgármesteri pozíciót továbbra is Horváth Gyula tölti be.
Fejér megye főjegyzője, Kovács Zoltán lapunk kérdésére elmondta, ezeken a településeken a szavazások elmaradásának fényében nem történt lényegi változás. A polgármesterek továbbra is pozíciójukban maradtak, teljes jogkörben járhatnak el. Az országos rendelet értelmében az érintett három településen is a polgármester látja el a képviselő-testület feladatait is, hiszen tanácsaik kikérésével egy személyben hozhat döntést a lakosságot és helységet érintő kérdésekben is. A veszélyhelyzet visszavonását követően újra választásokat írnak ki minden olyan településen, ahol ez idő alatt elmaradtak a választások.
Koronavírus Fejérben
- Fehérváron stagnál a koronavírus szennyvízben mért értéke
- Székesfehérváron is emelkedett a szennyvíz koronavírus koncentrációja
- Egy hét alatt 84 fővel emelkedett a Fejér megyei fertőzöttek száma
- 200 fővel emelkedett a Fejér megyei fertőzöttek száma
- 63 fővel emelkedett a Fejér megyei fertőzöttek száma