töretlenül halad

2021.03.25. 09:00

Éjjel-nappal készül a déli összekötő út

Tavaly szeptember végén adták át a munkaterületet, így a hosszas előkészületek után megkezdődhetett a déli összekötő út építése. A kivitelezésre nagy szüksége van a városnak, ugyanis az útvonal a tervek szerint jelentősen tehermentesíti majd többek között a Horvát István – Széchenyi utca kereszteződést is.

Héjj Vivien

Kényes művelet: közel 30 tonna egy-egy hídgerenda

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A munka a hideg idő és a vírus ellenére is töretlenül halad előre. Hétfőn megkezdődött a budapesti vasútvonal fölé kerülő hídgerendák beemelése. A tervek szerint péntekig – az esti és az éjszakai időszakok alatt – megtörténik a hossztartók daruzása és a kapcsolódó munkák elvégzése is. A nagy méretű, egyenként 30 tonnás vasbeton hídgerendák Dunaújvárosból érkeztek.

A beruházás közel 4,5 milliárd forintos állami támogatásból valósulhat meg, elsődleges célja a város közlekedési gondjainak enyhítése. Az elkerülő a Seregélyesi és a Sárkeresztúri út között biztosít majd összeköttetést. Ettől a remények szerint csökkennek majd a torlódások a megyeszékhely belső kereszteződéseiben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában