Egy hónapon át teljesít

2021.02.02. 07:00

Az első elektromos busz forgalomba állt Fehérváron

Negyedik állomásához érkezett a Zöld Busz Mintaprojekt, melynek keretében februárban a fehérvári helyi közösségi közlekedés résztvevői is tesztelhetik az elektromos meghajtású járművet.

Héjj Vivien

A tervek szerint a jövőben több elektromos busz is forgalomba állhat Székesfehérváron

Forrás: Ikarus

Régen várt projekt érkezett a városba: tegnap munkába állt az az elektromos autóbusz, amely ízig-vérig a városhoz kötődik, ugyanis az összeszerelése is helyben történt, most pedig egy hónapon át az itt közlekedőket szolgálja.

Mészáros Attila alpolgármester, Steiner Attila államtitkár, Cser-Palkovics András polgármester és Fehérváry Tamás, az Electrobus Europe Zrt. vezérigazgatója
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A közösségi közlekedést új, környezetbarát alapokra helyezi a Zöld Busz Program, melynek első lépéseként indult el a mintaprojekt, melynek célja, az elektromos buszok helyi közlekedésbe történő beillesztése. Az Ikarus székesfehérvári gyárában készült jármű egy hónapon át az összes helyi buszjárat útvonalán megfordul majd, hogy minél többen kipróbálhassák és tapasztalatokat gyűjthessenek. Az elektromos autóbuszt az utazók térítésmentesen vehetik igénybe.

A tervek szerint a jövőben több elektromos busz is forgalomba állhat Székesfehérváron
Fotó: Ikarus

Cser-Palkovics András polgármester a projekt nyitónapján örömtelinek nevezte, hogy a sikeres pályázatnak köszönhetően egy „zöld busz” kapcsolódott be a város közösségi közlekedésébe.

– Ez az esemény örömteli azért, mert egy Ikarus autóbuszról beszélünk, örömteli azért, mert egy elektromos autóbuszról beszélünk, és örömteli azért, mert a hajnali órákban a jármű már be is kapcsolódott a menetrend szerinti közlekedésbe – kezdte Cser-Palkovics. Hozzátette, a városvezetés a használók visszajelzéseit is várja, hogy kiderüljön, örülnének-e az emberek, ha nem csak egy ilyen busz közlekedne a városban, és nem csak egy hónapig, hanem tartósan része lenne a „zöld busz” a város közösségi közlekedésének. Kiemelte, a városvezetés tárgyalásokat folytat a Volánbusszal arról, hogy a közeljövőben minél több ilyen, a környezetvédelem szempontjából kiemelkedő jelentőségű autóbusz állhasson forgalomba.

 

Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kiemelte, minden jó érzésű ember szeretne tiszta, élhető környezetben élni, védeni a Földet. Amennyiben nem változtatunk a jelenlegi szokásainkon és az alkalmazott technológiákon, ez a törekvés könnyen meghiúsulhat. Itt az ideje annak, hogy a hangzatos apokaliptikus szólamok helyét átvegyék a gyakorlatias tettek. Hozzátette, a buszok üzembe helyezésével a projektben részt vevő városok nem csak kevésbé zajszennyezett, egészségesebb környezetet hoznak létre lakóik számára, hanem az üvegházhatású gázkibocsátásuk csökkentésével hozzájárulnak a klímaváltozás elleni küzdelemhez is. Az államtitkár elmondta, a projekt keretében eddig már Debrecenben, Békéscsabán és Nyíregyházán is bizonyítottak az e-buszok.

– A buszok átlagosan napi 165 kilométert tettek meg a három városban. Kilométer-arányosan 60 forinttal olcsóbb az üzemeltetésük. Egy hónap alatt közel 4500 kilogramm szén-dioxiddal tehermentesítették a környezetet. Ez azt jelenti, hogy éves szinten 50 ezer kilogramm szén-dioxid-kibocsátáscsökkenés érhető el egy busszal – tette hozzá az államtitkár. Hangsúlyozta, a zöld energiára való áttérés egyfajta befektetés a környezetünkbe, a jövőnkbe, az életminőségünkbe.

Mészáros Attila alpolgármester, Cser-Palkovics András városvezető és Steiner Attila államtitkár is tesztelte az e-buszt
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az autóbusz azonban csak nevében zöld, az utasok egy kék színű, rendkívül szép kivitelű járművel találkozhatnak.

– Egy városi autóbuszról beszélünk, háromajtós, teljes mértékben alacsony padlós kivitel. A további gyártások során tovább növeljük az alacsony padlós területet és az elsőbbségi ülések számát. Nagyon csendes jármű, egyetlen központi elektromos motorja van. A motor nagyon dinamikus és biztonságos közlekedést biztosít – beszélt a műszaki részletekről Fehérváry Tamás, az Electrobus Europe Zrt. vezérigazgatója.

Az elektromos autóbusz menetrendje a város honlapján elérhető. A jármű egész hónapban díjmentesen használható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában