Áthidalható gondok

2021.02.20. 07:10

A Déli körvasút beruházásával javulhat a vonatközlekedés

A Déli összekötő vasúti híd fejlesztései a Fejér megyeiek számára is fontosak.

Szanyi-Nagy Judit

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója közösségi oldalán tette közzé: a Déli összekötő vasúti híd új, harmadik vágányának utolsó hídeleme a következő napokban a helyére kerül. Ezt követően pedig a meglévő két hidat is kicseréli a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által megbízott kivitelező, a Duna Aszfalt, 2022-ig – értesültünk.

Még több lehetőség nyílik a tömegközlekedésben
Fotó: Pesti Tamás (Fejér Megyei Hírlap-archív)

A körvasút fejlesztése nemcsak a budapestieknek, de több településnek is kedvez, köztük Székesfehérvárnak: ez ugyanis lehetővé teszi, hogy a megyeszékhelyről Hatvanig közlekedő vonatok induljanak, összekapcsolva a régiót.

A gyakorlatban a nyugatról, Székesfehérvár, Tatabánya, Pusztaszabolcs felől érkező elővárosi vonatok Budapest fontos csomópontjain át haladhatnak tovább Cegléd, Pécel, Gyömrő felé. A tervek között szerepel az is, hogy óránként minimum hat, csúcsidőben pedig irányonként akár nyolc-tíz elővárosi személyvonat közlekedjen az érintett szakaszon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában