fejlődés

2021.01.15. 11:30

Tác egy gyarapodó település

Az önkormányzat folyamatban lévő feladatai között szerepel az iparterület kialakítása. Mivel infrastrukturálisan kedvező helyen élnek, úgy gondolták, hiba volna ezt nem kihasználni.

V. Varga József

Tóth Eszter háziorvos, Varga Gábor országgyűlési képviselő és Horváth Tamás polgármester

Fotó: önkormányzat

– A múlt évben az egészségügy területén történt a legnagyobb változás nálunk – mondta lapunk érdeklődésére Horváth Tamás polgármester. – Májustól új háziorvos és asszisztens végzi az egészségügyi ellátást. Két sikeres pályázat is segíti Tóth Eszter doktornő munkáját, hiszen a Magyar Falu program pályázatai segítségével új orvosi eszközöket szereztünk be, és belülről teljesen felújítottuk a háziorvosi lakást.

Elkezdődött 2020-ban a falun áthaladó út melletti járda építése a Petőfi és az Ifjúság utca közötti szakasszal. Ehhez kapcsolódóan egy új buszperon is épült. Tavasszal átadták a Gorsium kerékpárútnak a település külterületét érintő szakaszát. Aszfaltos burkolatot kapott az Arany János utca felső szakasza, és kezdetét vette a régóta várt közmű- és útépítés a község iparterületi részén. Pályázati forrásból és a polgárok összefogásával megújult a katolikus temető ravatalozója, és eléje elő­tető épült. Az óvodánál tavaly megkezdődött a tornaszoba és a hozzá kapcsolódó szociális helyiségek építése, jelenleg a használatbavételi engedély beszerzése zajlik. Az év során új pályázatokat is előkészítettek és benyújtottak.

Tóth Eszter háziorvos, Varga Gábor országgyűlési képviselő és Horváth Tamás polgármester
Fotó: önkormányzat

– Tác a rendszerváltás óta nemcsak infrastrukturálisan, hanem lélekszámban is gyarapodik. A mögöttünk álló évtizedekben több új utcát tudtunk megnyitni, ahol vélhetően sok ház épül majd. Ezt a folyamatot szeretnénk folytatni újak nyitásával és az utcák összekötésével, hogy a telkek után érdeklődők megtalálják számításukat, letelepedjenek és családot alapítsanak nálunk – folytatta a faluvezető.

– Bízom abban, hogy az új esztendő megoldást talál a járványhelyzetre, és ön­kormányzatunk elképzeléseit meg tudjuk valósítani. Ezek közé tartozik a főút melletti járda építésének folytatása az Ifjúság és a Széchenyi utca között. Tavasszal átadhatjuk a Százszorszép Óvoda új tornaszobáját a kiegészítő helyiségekkel. Az egyik belterületi útszakaszunkat új, aszfaltos burkolattal tudjuk felújítani. Megújulhat a református temető ravatalozója is, a horgásztó partján falukemence készül, valamint kívülről is elkezdődik az orvosi szolgálati lakás felújítása. Reményeink szerint megépül a Kossuth utcában a kültéri fitneszpark – tette hozzá Horváth Tamás.

Friss hír: az önkormányzat 76,1 millió forint pályázati támogatást nyert minibölcsőde létesítésére. A két csoportszobás, korszerű, akadálymentesített minibölcsődét a Kossuth utca 137. szám alatti önkormányzati épületben alakítják ki. A fejlesztés eredményeként 14 új bölcsődei férőhely, valamint négy új munkahely létesül. A beruházás várható befejezési határideje: szeptember vége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában