bíróság előtt

2021.01.23. 07:20

Sztojka még tagad – Bonyolódik az emberkereskedelem ügye

Megtartották a már más nevet viselő, korábbi Sztojka Iván előkészítő ülését, valamint megkezdődtek a tárgyalások mind a négy vádlott ügyében.

FMH

Megmenteni próbálta a prostituáltat, nem futtatni – legalábbis ezt állítja a vádlott Fotó: NN / FMH

Fotó: NAGY NORBERT

Kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények elkövetésének vádjával álltak bíróság elé. A II–IV. rendű vádlottak előkészítő ülése január elején lezajlott, ekkor az I. rendű vádlott Sztojkának vád­irat-módosítás miatt még ezt nem tudták megtartani. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a már meghallgatott érintettek nem ismerték be bűnösségüket.

„Nem rábírni akartam erre a tevékenységre, hanem lebeszélni róla”

Az ügyészség által ismertetett vádirat szerint Sztojka közel húsz éve ismeri a sértettet, akivel szabadulása után vette fel ismét a kapcsolatot. Később hamis biztonságérzetet keltve és közös jövőt ígérve prostitúcióra kényszerítette, majd napi szinten kérte számon a bevételt. A vád szerint jelrendszerben kommunikáltak, melyben a „Hány kilométert futottál ma?” és a „Mennyi a lekvár?” kérdések gyakran előfordultak. A kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem mellett a vádiratban a pénzmosásra való felbujtás is szerepelt. Az ügyészség beismerő vallomás esetére nyolc év szabadságvesztést és közügyektől való eltiltást indítványozott.

Megmenteni próbálta a prostituáltat, nem futtatni – legalábbis ezt állítja a vádlott
Fotó: NN / FMH

Sztojka nem értett egyet a vádakkal, aminek okát hosszú beszédében ki is fejtette. Részletezte a sértettel való kapcsolatát, tagadta, hogy csak a bevétel miatt hívta. Elmondása szerint mindent megbeszéltek, és nem kényszerítette prostitúcióra, sőt le akarta beszélni róla, kérte, keressen rendes munkát, mert közös életet akart vele kezdeni. Idézte azon telefonbeszélgetések tartalmát, melyekről a rendőrségnek hanganyaga van a korábbi lehallgatások révén. Az előkészítő ülés végén kérte a tárgyalást vezető Szurok Szabina bírónőt, hallgassák végig a beszélgetések hanganyagait, és ha az alapján bűnösnek találják, a legnagyobb büntetést szabják ki számára. Sztojka érdemi védekezést terjesztett a bíróság elé, és további tanúk idézését kérte. Azzal az indokkal, hogy kellően fel tudjon készülni a további tárgyalásokra, illetve találkozhasson családjával, kér­te, helyezzék szabadlábra.

A pénzmosás bűntettével vádolt II–IV. rendű vádlottak a tárgyaláson nem tettek vallomást. Gyanúsítottként tett vallomásaikban mindhárman azt mondták, úgy tudták, Sztojka építkezéseken dolgozik, abból származik a pénz, amit kérésére rendszeresen automatákból vettek fel. Közülük ketten bankkártyával rendelkeztek, melyet átadtak az I. rendű vádlottnak, mivel saját jövedelmük nem érkezett a számlára. A sértett nő nem tartott igényt kártérítésre és sérelemdíjra sem. Az eljárást jövő héten folytatják tanúk és a sértett meghallgatásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában