Végzősök

2021.01.26. 17:30

„Különös” szalagavatók – Hagyományos alkalmak idén biztosan nem lesznek

A végzős diákoknak az egyik legjobban várt eseménytől, a szalagavatótól és annak hagyományos formájától is el kellett búcsúzniuk mostanság. Bár a jelenlegi szabályok szerint nem lehet ünnepségeket tartani, az általunk megkérdezett iskolák viszont nem engedik el teljes mértékben a programot.

Baráth Eszter

Idén sajnos elmarad a készülődés a szalagavató gálájára

Fotó: FMH-archív

Már a tanulók is lemondtak róla

A Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium intézményvezetője, Horváth József a Fejér Megyei Hírlap érdeklődésére elmondta, elsősorban meg kell várniuk a februárban érkező esetleges változásokat, de valamilyen formában szeretnék kárpótolni a diákokat.

Amennyiben a szabályok megengedik majd, az udvaron vagy a tornateremben, megfelelő távolságtartással köszöntik a diákokat és megtartják a szalagtűzést. Az igazgató kiemelte, sajnos már a tanulók is lemondtak arról a lehetőségről, hogy a szalagavatót hagyományos formában megtarthassák. Ennek ellenére az intézmény dolgozói folyamatosan kapnak jelzést a végzősöktől, hogy már szeretnék viselni iskolájuk szalagját.

Idén sajnos elmarad a készülődés a szalagavató gálájára
Fotó: FMH-archív

A kérdésben hasonlóan vélekedik a Székesfehérvári SZC I. István Technikum vezetősége is. Erdélyi Andrea intézményvezető-helyettes elmondta, terveik között szerepel, hogy amint a diákok visszamehetnek az iskolába, ünnepélyes keretek között megkapják a szalagokat, majd áprilisban úgynevezett kirepítő bált szerveznek, amit eddig nem tartottak az intézményben.

Erdélyi Andrea kiemelte, még ezeket az elképzeléseket is felülírhatja a járványhelyzet, és a kirepítő bál kérdését a közeli érettségi is megnehezíti. Az iskola vezetősége azonban semmiképp nem szeretné, ha az idei végzősök kimaradnának a szalagavató élményéből, még ha eltérő körülmények között is élhetik meg, mint korábban végzett társaik.

Mátyás Julianna, a Dunaújvárosi SZC Szabolcs Vezér Technikum igazgatója egyeztetett az osztályfőnökökkel a szalagavatóról. Eszerint a végzősök osztályonként kapják majd meg a szalagokat. Az ünnepélyes szalagtűzésen a diákokat csak osztályfőnökeik és az intézmény vezetőségi tagja köszöntik. Az intézményvezető kiemelte, ez csak akkor valósulhat meg, ha a tanulóknak lehetőségük lesz bemenni az iskolába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában