Koronavírus Fejérben

2021.01.18. 07:00

Helyi politikusok állásfoglalása a vakcinával kapcsolatban

Az elmúlt időszakban a ­Covid–19-világjárvány okozta nehézségek és korlátozások mellett a legtöbb kérdés a védőoltással kapcsolatban merül fel.

Baráth Eszter

Az oltást igénybe vevők folyamatosan regisztrálhatnak Fotó-illusztráció: Vajda János/ÉM

Fotó: Vajda János

A székesfehérvári politikusok körében is fontos a vakcinához kötődő állásfoglalás, valamit az a kérdés, hogy ők élnek-e a védőoltás lehetőségével.

Molnár Krisztián, a ­Fejér Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, családjával együtt, amint sorra kerülnek, beoltatják magukat, s ő is mindenkit ugyanerre buzdít. A közgyűlés elnöke köszönetet mondott az egészségügyi és a rendvédelmi dolgozóknak, valamint minden olyan embernek, aki munkájával és a kormányzati döntések betartásával segíti a védekezést.

Horváth Miklósné, a Fidesz képviselője elmondta, férjével együtt már jelentkeztek a védőoltásra. Kiemelte, ez az egyetlen megoldás, a védőoltás nem ideológiai kérdés, és mindenkit biztat arra, éljen a lehetőséggel.

Molnár Tamás, a Fidesz székesfehérvári frakcióvezetője számára sem kérdés, beoltatja-e magát, s ehhez az első lépést már megtette azzal, hogy regisztrált az internetes oldalon.

Az oltást igénybe vevők folyamatosan regisztrálhatnak Fotó-illusztráció: Vajda János/ÉM

A Momentum székesfehérvári frakcióvezetője, Barlabás András kiemelte, véleménye szerint ebben a kérdésben semmiféle politikai akciónak nincsen helye. A frakcióvezető folyamatosan felhívja a körülötte élők figyelmét arra, a legfontosabb, hogy minél rövidebb idő alatt a lehető legtöbb ember megkapja a védőoltást. A politikus elmondta, természetesen, amint lehet, beoltatja magát, és igyekszik meggyőzni azokat is, akik kételkednek a vakcinában.

Horváth András, az MSZP megyei képviselője elmondta, hogy a sikeres regisztráció után, családjával együtt megkapták a visszaigazolást is. Horváth András is nagyon fontosnak tartja, aki csak teheti, minél előbb oltassa be magát a Covid–19-védőoltással, hiszen a járvány ellen ez a leghatékonyabb védekezési mód.

A DK székesfehérvári képviselője, Földi Judit szintén az oltás használatára buzdít mindenkit, úgy véli, nincs más út ahhoz, hogy visszakapjuk a járvány előtti életünket. Éppen ezért a képviselő családjával együtt regisztrált a védőoltásra.

Árgyelán János, a Mi Hazánk Mozgalom Fejér megyei képviselője a két szélsőség közé sorolja magát. Úgy véli, rövid idő állt rendelkezésre a vakcina kidolgozására és a mellékhatások feltérképezésére. Ennek ellenére véleménye szerint a védőoltás jó megoldás a veszélyeztetett csoportok számára. A politikus erősnek és egészségesnek érzi magát, úgy érzi, átvészelné a vírust, ezért egyelőre nem oltatja be magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában