módosítás

2021.01.15. 07:25

Folyik az aláírásgyűjtés Iszkaszentgyörgyön

Már gyűjtik az aláírásokat Mohán és Iszkaszentgyörgyön a 81-es tervezett új nyomvonalának módosítása érdekében.

Borsányi Bea

Ezen a vidéken haladna a tervezett nyomvonal Moha és Iszkaszentgyörgy között

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ahogy arról december közepén beszámoltunk, a tervezett négysávosított 81-es út Magyaralmástól a 8-as elkerülőig vezető szakasza Iszkaszentgyörgy és Moha között haladna, igen közel mind a két település szélső utcáinak házaihoz.

Gáll Attila, Iszkaszentgyörgy polgármestere még november végén megküldte a nyomvonal kapcsán az észrevételeit és aggodalmait a hatóságoknak, a napokban pedig önkéntes aktivisták kezdték járni azokat az utcákat, amelyekben közvetlenül lehetne érezni a tervek szerint megépülő új útszakasz negatív hatásait.

– Az aláírásgyűjtés a lakók kérése nyomán, és nem az önkormányzat kezdeményezésére indult el, az aláíróívekkel önkéntes aktivisták járják az utcákat. Mohán és Iszkaszentgyörgyön is azokat keresik fel, akiket közvetlenül érintenének az erre haladó útszakasz lehetséges negatív hatásai – mondta lapunknak a polgármester.

Ezen a vidéken haladna a tervezett nyomvonal Moha és Iszkaszentgyörgy között
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ez Iszkaszentgyörgyön a Márványkertet, illetve a Kossuth és a Petőfi utcát jelenti. Gáll szerint nagyjából négyszáz aláírásra lehet számítani az érintett utcák lakóitól. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, az akció célja nem a követelőzés és a mindenáron való konfrontáció. Kérni szeretnének, méghozzá azt, hogy az illetékes hatóságnál gondolják át a lehetséges megoldásokat még egyszer.

Ezért sem gyűjtenek aláírást a két érintett falu egészében, és bár vannak más településen élők is, akik a helyzetről hallván jelezték, szívesen aláírják a petíciót, Gáll úgy gondolja, mivel ez egy kérés, elég, ha csak azok csatlakoznak, akik közvetlenül is érintettek.

Az összegyűlt aláírásokat a jövő héten kívánják átadni Molnár Krisztiánnak, a Fe­jér Megyei Közgyűlés elnökének, valamint szeretnék azokat eljuttatni az Innovációs és Technológiai Minisztériumba is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában