Az 1946-os kitelepítésig több napon át, több helyen tartottak farsangi bált Száron

– A háború előtt két, néha három napig is tartott a faluban a farsang, farsangvasárnap és hétfőn is tartottak bálokat. Volt olyan év, hogy aztán még kedden is rendeztek táncos mulatságot, de olyan is, amikor ezen a napon már csak a falujárás, a „slangolás” maradt. Ilyenkor kisebb társaságokba verődve látogattuk körbe a barátokat, rokonokat – eleveníti fel a 30-as éveket Náni néni.

– A lányok, asszonyok farsangvasárnap a legszebb, fehér taft ruhájukat vették fel. Az ünneplő hosszú fehér szoknyából, hosszú ujjú fehér felsőből és hosszú fekete kötényből állt. Ezt a viseletet öltötték magukra búcsúkor is – mutatja a régi képeken Sátoriné Anna. – Hétfőn aztán tarkába, kedden meg pepitába öltöztek, ez utóbbi már inkább hétköznapinak számított – mondja.

A bálokon a falu apraja-nagyja részt vett, de nem mindenki mulatott egy helyen. Az összejövetelek rendszerint reggelig tartottak. Száron abban az időben három kocsma működött, a Steer, a Macher és a Schenk. Előbbiben a tanult emberek, utóbbiban a módosabb parasztok jöttek össze. A Macher a kettő közötti társaság mulatságának a helye volt. Náni néni azt mondja, régi hagyományra tekintett vissza ez a fajta elkülönülés, de a valóságban egyáltalán nem volt gond, ha valaki máshová ment, mint ahová „tartozott”. Átjártak a bálokra a szomszéd falvakból is. Mindenhol élő zene szólt, környező és távolabbi településekről érkeztek a zenészek, akik rendszerint sváb meg tót zenét játszottak, de a tanultak cigányzenét húzattak. Ma is áll Száron mind a három épület, igaz ebből már csak egy működik vendéglátóegységként.

– A 16 éven aluliak – a fiúk és a lányok is – csak háznál rendezett bálon táncolhattak, és külön bált csináltak maguknak a nős emberek is. Ez volt a nős ember bál. Az idősebbek is eljártak a bálokba, ahol külön helyiségben beszélgettek, iszogattak – veszi át ismét a szót Náni néni, aki azt is elmeséli, a farsang mindig nagy eseménynek számított Száron is. Felidéz egy alkalmat, amikor társaival lekésték a délutáni órákat az iskolában, mert annyira elbűvölte őket az újbarki zenészek kocsija, ami után egy Jancsival és Juliskával dekorált kereket kötöttek, hogy inkább az után szaladtak.

A bálok középpontjában a zene és a tánc állt, de a jó hangulatban persze fogyott a bor is. Sör farsangkor nem, csak búcsúkor került a poharakba. Ami pedig a farsangi eledeleket illeti, fánk érkezett a terítékre, de abból három fajtát is készítettek: a szalagos és a csöröge mellett a sváb települések sajátos édessége a hájas tésztából készülő fahéjas fánk. Ezt két faluval odébb, Vértesbogláron fülesfánkként emlegetik. Kifejezetten szári farsangi szokás nem létezett.

Hétfőn nem kellett munkába menni? – teszem fel a naiv kérdést, és megtudom, abban az időben a száriak nem jártak még el a környező bányákba, gyárakba dolgozni. Helyben lévő földjeiken gazdálkodtak, hogy megéljenek.

A bálokat 1946-ig tartották ebben a formában, akkor a kitelepítés néhány évre elcsendesítette a települést. Aztán ahogy felnőtt egy újabb generáció, felélesztették a táncos mulatságokat, de akkor már csak vasárnap jöttek össze.

– Ma az óvodában és az iskolában igyekeznek feleleveníteni a régi hagyományokat – most, hogy átvette őket a német nemzetiségi önkormányzat, talán még nagyobb hangsúlyt kap a sváb hagyományok őrzése. Több mint húsz éve minden évben farsangkor tartja az éves bemutatóját a nemzetiségi tánccsoport is. A hagyományőrzés fontos, mert egyre kevesebben vallják magukat svábnak, és a falu kedvező fekvése miatt egyre több a betelepülő is. Ez nem baj, de a gyökereinket nem felejthetjük! – zárja Sátoriné Annus.