Sikeresen zárul az év

2020.12.03. 07:20

Újabb iszkaszentgyörgyi ingatlan került az önkormányzat tulajdonába

Az év vége jó híreket hozott a településnek, amely most három sikeres pályázatot könyvelhet el. Éppen jókor, mert az idén korábban beadott és végül nem nyertes pályázatok miatt kissé elkeseredtek az önkormányzatnál.

Borsányi Bea

Ha elkészülnek az óvoda új tetejével, minden nagyobb felújítás elkészül az intézményben

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Sem a játszótér-felújításra, sem pedig közterületi gépek vásárlására nem sikerült támogatást szereznünk az idén, ezért is örültünk annak, hogy az év végén három fontos pályázaton is nyertünk – kezdte Gáll Attila polgármester.

15 millió forintot kapott a falu az óvoda tetejének részleges felújítására, arra az épületrészre, amelyre nyolc évvel ezelőtt napelemeket szereltek. Akkor már látták, hogy a tető nincs tökéletes állapotban, ám az idő és a lehetőség most jött el a cserére. Az önkormányzat már tavaly is adott be erre pályázatot. A felújítás természetesen már csak jövőre kezdődhet el, és ha ez is megvan, elmondható, hogy az óvodában minden nagyobb renováció megtörtént.

Ugyancsak támogatásból sikerült megvásárolni az úgynevezett török házat, amely egy igen régi és jelenleg rossz állapotban lévő, szalmatetős kőépület. A faluban úgy vélik, hogy a környék török alóli felszabadulását követően egy Magyarországon maradt török építette. Később gátőrházként funkcionált a tó mellett, amely mára eltűnt. A házat alapos felújítás után közösségi célra használnák, bár konkrét elképzelések egyelőre nincsenek.

Ha elkészülnek az óvoda új tetejével, minden nagyobb felújítás elkészül az intézményben
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Végül, de nem utolsósorban 15 millió forintot nyert az önkormányzat, amelyből a falu határában kialakított 15 építési telek közül négyet tudnak közművesíteni. – Nem titkolt célunk ennek az utcának a létrehozásával az, hogy a településtől egy kicsit távolabb eső Márványkertet, illetve annak lakóit – azáltal, hogy beépítjük az eddig üres területet a falu és a lakópark között – bekapcsoljuk Iszkaszentgyörgy vérkeringésébe – értesültünk.

Előkerült az újonnan épült bölcsőde megnyitásának kérdése is, amely azért nem indulhatott el szeptemberben, mert akkor a katasztrófavédelem mellett a népegészségügyi központ is hibákat talált az épületben, és a gáz bevezetése is késett. Nos, a gáz kész, a katasztrófavédelem már zöld utat adott az intézmény működésének, és megtörtént az egészségügyi hatóság által kifogásolt hibák kijavítása is. Az ő engedélyükért a napokban jelentkezett ismét az önkormányzat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában