Összefogott a közösség

2020.12.31. 16:00

Tépázta a sors – Két hónapig Sárkeszi szélén élt László Mátyás

A lakókocsi kéményéből vékony füst száll a magasba, Mátyás a karácsonyt már újra a saját terciáján tölthette. Összefogott a közösség!

V. Varga József

László Mátyás maradhat a lakókocsiban

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Lakossági bejelentés következményeként László Mátyás október 27-én kapott tájékoztatást a NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának végrehajtási osztályától, hogy a végrehajtók az ingatlanán végrehajtható hatósági döntésben foglalt munkálatokat végeztetnek el. Arra is felhívták a figyelmét, hogy a hatóság a területet a munkák befejezés éig élet- és balesetveszélyesnek minősítette. A tájékoztatást azon nyomban az építmény kiürítésére vonatkozó felhívás követte: október 29-én 24 óráig el kell hagyni!

László Mátyás nem lakta a negyed házrészt, az udvaron álló lakókocsiban élt.

– A hatóság kész tények elé állította az önkormányzatunkat, szerezzünk érvényt a kilakoltatásnak – mondta Kőhegyi László polgármester. – Felajánlottuk, a portáján hátrébb helyezzük a lakókocsit, de Mátyásnak ez nem felelt meg. Így került a lakókocsija az egykor pásztorháznak nevezett önkormányzati területre. Élelmiszercsomaggal és tűzifával segítettük.

– Összefogásra buzdítottam az utcában élőket, az ismerősöket, és vagy 25-en így vagy úgy segítjük Mátyást – hangsúlyozza Farkas Gyuláné expolgármester egyebek között a bontást, az építési törmelék elszállítását, a lakókocsi visszahelyezését, a mellékhelyiség és a fatároló építését említve.

– Megkerestem az adóigazgatóság osztályvezetőjét, aki december 2-án kelt hivatalos levelében az eljárás megszüntetéséről értesítette Mátyást, indokként az önkéntes teljesítést jelölve meg – teszi hozzá Farkasné Marika. A szabályok nem szenvedtek csorbát, az emberség annál inkább – vélekednek az esetről a faluban.

László Mátyás maradhat a lakókocsiban
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A hatóság jóindulatára ne is számítsunk – teszik hozzá többen, és néhányan még azt is felemlítik, hogy a múlt évi választások óta megromlott a viszony a régi és az új polgármester között.

Kerestük szerdán a megyei adóigazgatóság illetékesét, de aki az ügyben nyilatkozhatna, január 4-én lesz elérhető.

„A jó szándékú emberek segítenek nekem!”

Mátyás korábban a tejiparnál dolgozott, aztán munkanélkülivé vált, tépázta a sors rendesen. Utóbb közmunkásként dolgozott a faluban, már nyugdíjas. Nehezen tud menni, a tűzifát jóakarói mindig a lakókocsi közelébe hordják, onnan már ő is beviszi a kályhához.

Váli Istvánné, Gaug István, Magyar Rudolf és Farkas Gyuláné: néhányan a segítők közül
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Látszik a reggeli eső nyoma, latyakos a Kossuth utcai porta; ahogy Farkasné Marika beköszön hozzá, Mátyás óvatosan nyit ajtót. Körülményei szerények, szegényesek. – A jó szándékú emberek segítenek nekem! – szól csöndesen, azonmód vissza is húzódik a jobb napokat is látott lakókocsiba.

– Rakoncza István képviselő, Szlávik István, a Csizik család, Gaug István, Magyar Rudolf, Demeterné Vera, Szabó Gyula – sorolja hirtelenjében Farkasné az önkéntesek egy csoportját.

– A saját családját nem is említette, Marika néni – kapcsolódik a diskurzusba az egyik illető.

– Mindennap meleg ételt hozok – mondja az expolgármester asszony. – Karácsonykor halászlé, rántott ponty, töltött káposzta, meg diós és mákos bejgli volt a menü. – Pénzt gyűjtöttünk, tartós élelmiszereket hoznak a népek, konzerveket, de paplan és meleg ruha is érkezett, meg gyümölcs és édesség is. A vállalkozók már tervezik, tavasszal rendbe teszik az udvart, murvával terítik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában