olvasóink is kifejtették a véleményüket

2020.12.06. 07:20

Sokakat foglalkoztat: miért kerül többe a Covid-temetés?

Kollégánk olvasói bejelentést követően, néhány napja próbált utánajárni, valóban többe kerül-e egy Covid–19-fertőzésben elhunyt személy temetése, s ha igen, mennyivel. Írását, melyből kiderül, valóban többletköltséggel jár, ha a betegségben elhunyttól búcsúzunk, megosztottuk hírportálunk, a feol.hu közösségi oldalán. A poszt alatt a hozzászólók nyíltan vállalták véleményeiket, melyek alapján két táborra szakadtak.

Baráth Eszter

Cikkünket többen véleményezték – innen szemezgettünk

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Néhányan úgy vélik, megtalálták az általuk eddig keresett gazdasági és üzleti okokat, amelyek a vírus jelenlétéhez fűződnek. Erre pedig indokként azt említették, hogy információik szerint sokak zárójelentésében feltüntetik az új koronavírust halálozási okként, akkor is, ha ez nem feltétlenül igaz. Így arra következtettek, mindez azért történhet, hogy a temetkezési vállalatok nagyobb bevételhez jussanak.

A hozzászólások között olvashatunk értetlenkedő sorokat is, melyekben a kommentelők azt fejtik ki, a fertőtlenítésre a temetkezési vállalkozásoknál mindig szükség van, és maszkot sem csak ebben az időszakban kell hordaniuk az alkalmazottaknak. Ugyanakkor ebben a kérdésben sem volt egyetértés, mert a rövidesen érkező válasz megfogalmazója egy, a szakmában dolgozótól tudni véli, a kérdéses helyzetben egészen mások a fertőtlenítési szabályok, mint alapesetben.

Cikkünket többen véleményezték – innen szemezgettünk
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Mindkét oldalon akadtak tapasztalatból beszélők is. Volt, aki a már korábban említett üzleti háttérre hivatkozott megélt negatív élményként. Ugyanakkor olvashattuk olyan személy hozzászólását is, aki temetkezési vállalat közelében nőtt fel, s elmondta, az valóban drágább árakat kínálnak, de nem túl magas összeggel.

Talán az a kommentelő fogalmazta meg a legjobban a helyzetet, aki leírta: el kell fogadnunk bizonyos tényeket, ahogyan azokat a többi országban is elfogadják.

Kapcsolódó cikk:

[embed]https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/akar-40-ezer-forinttal-is-tobbe-kerulhet-a-covidban-elhunytak-temetese-4479421/[/embed]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában