A kiegészítők nem, de minden más ehető

2020.12.09. 14:15

Sípálya a csákvári „cukiban”

Idilli kisfalu, apró, hóborította házak, alpesi panziók, sípálya, korcsolyázó fiatalok, fehér táj. Mindez mézeskalácsból, briósból, puszedliből és habcsókból.

Borsányi Bea

Ha besötétedik, a fények is felgyúlnak a mézeskalács faluban

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A csákvári cukrász, Csuta Zsolt és a cukrászda munkatársai tavaly alkották meg először mesebeli falujukat, amelyben az egyik épület egyértelműen felismerhető. Sárgán, akárcsak a valóságban, tör a magasba a katolikus templom két – ez esetben mézeskalács – tornya.

– Először ezt a csákvári nevezetességet álmodtam meg mézeskalácsból. Az élet azonban úgy hozta, végül nem tudtuk teljesen elkészíteni, ezért tavaly arra gondoltam, a templom köré épüljön egy kis falu is – mesélte Csuta Zsolt.

Ha besötétedik, a fények is felgyúlnak a mézeskalács faluban
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Így született meg a terepasztal apró házakkal és kisvasúttal. Mindez idén aztán tovább bővült, új és nagyobb épületek készültek, a kisvasút útja már egy alagúton is keresztül vezet, a terepasztal hátsó felén pedig hegy magasodik sípályával. Méretarányos sífelvonót nem sikerült beszerezni hozzá, de jövőre talán ez is meglesz.

Azt, hogy mennyi alapanyagot építettek a mézeskalács faluba, nem tartják nyilván, de az biztos, hogy nagyjából 250 briósból áll a hegy, és leszámítva a kiegészítőket, minden eleme ehető. Ettől függetlenül, biztosan senki sem eszi majd meg. Az érkező óvodás és iskolás csoportok viszont mézeskalácsot is kapnak az élmény mellé.

Az alkotás idén év végéig biztosan megtekinthető a cukrászdában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában