Dunaferr

2020.12.11. 07:56

Nem engedték be munkakezdéskor a Dunaferr Vasas Szakszervezet elnökét és a felügyelő bizottság munkavállalói tagjait a vasműbe

Molnár László a Dunaferr Vasas Szakszervezet vezetője tájékoztatott.

VZs, BCs

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Pénteken reggel, munkakezdéskor nem engedték be a kapun a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökét, Molnár Lászlót és a szakszervezet két alelnökét, Hegedűs Lászlót és Győri Gábort, valamint Eszenyi Andrást sem a gyár területére. Ők hárman a ISD Dunaferr Zrt. munkavállalói delegáltjaként, a cég felügyelőbizottsága választott tisztségviselői is voltak egyben – írja a duol.hu.

A munkavállalók ugyanis továbbra is őket delegálták a Dunaferr felügyelő bizottságába, ám, ahogy többször írtunk róla szeptember 30-a óta nincs „igazgatósága, illetve felügyelő bizottsága” a cégnek. November végén a cégszerű működés törvényes visszaállítására szólította fel a Dunaferr vezetését a területileg illetékes cégbíróság. December 11-én a Dunaferr Vasas Szakszervezet szövetségi tanács ülést akart tartani a gyárban, de mivel már a főportánál feltartóztatták őket a gyár biztonsági emberei, így az ülést kénytelenek voltak a főkapu előtt megtartani.

Molnár László elmondta, nem tudják mi az oka annak, hogy nem engedték be őket a gyár területére, de arról beszámolt, hogy van egy döntés, mely szerint a szakszervezeti vezetőket és a felügyelőbizottsági tagot nem engedik be a gyárba. Véleménye szerint a Dunaferr környékén régóta folyó harc áll e döntés hátterében. Kiemelte, a szakszervezet nem tett mást eddig, mint próbálta elérni, hogy helyreálljon az a törvényes rend, ami alapján ennek a vállalatnak működni kellene.

„Azok a vezetők, akik most vezetőknek mondják magukat, mindent megtesznek azért, hogy a mi munkánkat ellehetetlenítsék, s ennek az egyik állomása az, hogy ma nem engedtek be minket a gyárba” – hangsúlyozta Molnár László. „Törvényesen ma a Dunaferrnek nincs kinevezett cégvezetője, nincs 2019-ről elfogadott beszámolója, nincs felügyelőbizottsága és nincs igazgatósága. Van egy igazgatósági tag, aki kísérletet tett arra, hogy helyreállítsa a törvénytelen működést, viszont őt sem engedik be a gyárba – mondta a szakszervezeti elnök.

Kiemelte azt is, hogy a munkavállalók féltik a munkahelyüket, féltik a családjaikat, a város és a régiót, hiszen harmadik hónapja nem kapják meg időben a bérüket. Mint mondta, hallani olyan hangokat, hogy a menedzsment be akarja perelni a szakszervezetet, mondván, hogy az rossz hírét kelti a vállalatnak és hogy mindent megtesz azért, hogy a cég ellehetetlenüljön. Ezeket Molnár László visszautasította, hiszen, mint mondta nem ők vezetik a vállalatot, nem ők hozták meg azokat a döntéseket, melyek ide vezettek, a szakszervezet csak a törvényes működésért dolgozott. Szerinte azok felelősek a kialakult helyzetért, akik eddig vezették a gyárat. Mint mondta van információjuk arról, hogy az új igazgatóság tagjai, a felügyelőbizottság tagjai és az új cégvezető kinevezése folyamatban van és a Cégbíróságon is elindult ennek a bejegyzési folyamata. Reményét fejezte ki abban, hogy a jelenlegi vezetés távozik a vasmű éléről és helyreáll a törvényes rend és lehet majd dolgozni tovább.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Győri Gábor azzal folytatta, hogy a két legitim igazgatósági tag közül az egyik igazgatósági tag Oroszországban börtönben van, így ő szabad mozgásában korlátozott, míg a másik igazgatósági tag Tatjana Taruta – Győri szerint – a törvényeknek megfelelően összehívott egy közgyűlést, ami azonban határozatképtelen volt. Így a vészhelyzeti törvényeknek megfelelően ő mint egyetlen igazgatótanácsi tag egyedül döntött a törvényes működés helyreállításáról.” Elmondta azt is, hogy az Earst&Young, az ISD Dunaferr könyvvizsgáló cége – vélhetően hivatalból – beadta a Cégbíróságra a törvényes működés helyreállításához szükséges dokumentumokat. A Dunaferr vezetése ennek nyomán egy határozatot kapott kézhez, miszerint december 18-ig van ideje arra a cégnek, hogy a törvényes működést helyreállítsa. Ez a törvényességi helyreállítás az alapja annak, hogy egyáltalán működjön a Dunaferr.

-A vasmű jelenleg 50 százalék alatt termel és ez is meg fog állni, mert alapanyag nincs, pénz nincs, senki nem mond semmit és fél éve bizonytalanságban tartják a dolgozókat. A munkások elindultak és máshol kezdtek el munkát keresni, tehát hiába lesz később alapanyag és pénz, nem lesz aki termeljen. Ez pedig az egész városra és a régióra is hatással lesz” – vélekedett Győri Gábor.

Hegedűs László a szakszervezet másik alelnöke is felszólalt.

-”Augusztus 14-én a cégvezetőként ismert ember felmondta a kollektív szerződésünket, amit mi továbbra is vitatunk és bíróságon nyújtottuk be a keresetünket ez ügyben. Véleményünk szerint ő ál-képviselőként mondta fel a kollektív szerződést, mert a Dunaferr Zrt. alapszabálya szerint őneki 2020. június 30-án a cégvezetői megbízatása lejárt. A cégvezető a vállalat első számú munkavállalója, aki azért van, hogy az igazgatóság és a felügyelőbizottság munkáját segítse” – mondta Hegedűs László. Majd így folytatta „De ami látszik ezen a gyáron, hogy ő nem azon munkálkodik, hogy ezt a gyárat segítse, hanem azon munkálkodik, hogy ezt a gyárat tönkretegyék, lakatot nyomjanak a kapura és akkor az itt élő emberek oda mennek ahova akarnak.”

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Többen is elmondták, hogy politikát nem szeretnének belekeverni ebbe a történetbe, de hangot adtak ugyanakkor annak az értetlenségüket, mely a kormány szótlanságát kíséri ebben az ügyben.

Arra a kérdésre, hogy hogyan tovább azt a választ adta a szakszervezeti elnök, hogy bíznak a cégbírósági bejegyzésben és abban, hogy ennek mentén az új cégvezetés törvényes keretek között megkezdheti majd a munkát, mert az a fő, hogy termeljenek és hogy a munkavállalók maradjanak a gyárba.

A Dunaújvárosi Hírlap információi szerint az érintett szakszervezeti tisztségviselők birtokvédelmi eljárást kezdeményeztek Dunaújváros jegyzőjénél.

(Mint ismeretes, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség – ha nem meghatározó mértékben is, de – részvényese az ISD Dunaferr Zrt.-nek és címe is – a rendelkezésünkre álló nyilvános adatok szerint – a gyár dunaújvárosi telephelyével egy címen van bejegyezve. – a szerk.)

A birtokvédelem jogi útjai

A polgári jog szabályai szerint a tulajdonost akkor illeti meg a birtokvédelem, ha birtokától jogalap nélkül megfosztják vagy felhatalmazás nélkül háborgatják. Fontos, hogy a tulajdonost mindenkivel szemben megilleti a birtokvédelem, melynek érvényesítéséért jegyzőhöz vagy bírósághoz tud fordulni.

A tulajdonos akár egy éven belül is kérheti a jegyzőtől az eredeti birtokállapot visszaállítását vagy a zavaró tényezők megszüntetését. A birtokvédelmi eljárást egy írásbeli kérelemmel tudja elindítani a jegyző felé. Bírósági eljárás során a bíró a birtokláshoz való jogosultság alapján dönt, először kivizsgáltatja a körülményeket, és aki jogsértő az ügyben, őt a bíróság kötelezheti az eredeti állapot visszaállítására vagy a birtoksértő magatartás megszüntetésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában