Hatalmas beruházás szükséges

2020.12.19. 13:00

Móri úti kereszteződés: épül-e körforgalom?

A megyeszékhely legforgalmasabb útszakaszai közé tartozik a Móri út és annak közvetlen környezete. A jelentős átmenőforgalom az elmúlt években nyomot hagyott az út burkolatán, a minősége megromlott, ezért a fejlesztésre igény és szükség van.

Baráth Eszter

A bontással a helyet már biztosították egy körforgalomnak Fotó: FG / FMH

Az elmúlt napokban a Móri út és a Szent Vendel köz kereszteződésénél egy régi épületet bontottak le a markolók. Megkérdeztük a város vezetőjét, összefüggésben van-e esetleg a bontás azzal, hogy itt várhatóan egy körforgalom épül majd. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere elmondta, a Móri út felújításának első ütemére aláírták a támogatói okiratot, amely több mint 1 milliárd forintról szól. A beruházás kezdetéhez szükséges további tervezői és engedélyező munkák ezek után megkezdődhetnek.

A bontással a helyet már biztosították egy körforgalomnak
Fotó: FG / FMH

Ugyanakkor azt is elmondta, hogy egyelőre még csak szándék van a körforgalom megépítésére. Az, hogy ez az első ütem keretein belül megvalósulhat-e, majd az előkészítő tervezői munkák befejeztével derül ki. Hozzátette, amennyiben ez nem sikerül első ütemben, akkor később alakítják ki a csomópontot, és megerősítette, az épület lebontására a majdani körforgalom miatt volt szükség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában