Bíróság előtt felelnek

2020.12.15. 07:00

Kossa-féle ügylet – Februárban tárgyalnak az egykori képviselők sorsáról

A település egykori polgármesterével, Kossa Lajossal kapcsolatban több esetben is felmerült, hogy megbízatásának ideje alatt helytelenül, jogszerűtlenül kezelte és használta fel a település vagyonát.

Baráth Eszter

Forrás: Shutterstock

Ezek között szerepelt a 2017-ben elindított fegyelmi, majd büntetőjogi eljárás, amelynek oka 10,7 millió forint tartozás felhalmozása volt. Ezzel kapcsolatban ugyan ebben az évben a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratot nyújtott be üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt. A polgármester az összeget később visszafizette a városnak. Ezeket az eseményeket követően 2018 tavaszán Kossa Lajos és képviselőtársai egyhangúan szavaztak több mint 3 millió forint kifizetéséről az akkori polgármester részére.

Bíróság dönt arról, követtek-e el bármilyen törvénysértést a korábbi képviselők és a volt polgármester

Aba város hivatalos oldala közösségi média felületén hétfőn idézte fel az elmúlt évek ezzel kapcsolatos történéseit. Ebben az összefoglalóban olvasható, hogy a szavazó képviselők döntésük indoklásaként a Magyar Államkincstár nem megfelelő munkáját említették meg. Véleményük szerint, az illetékes hivatal hibás bérszámfejtés alapján utalta ki a városvezető fizetését. A Magyar Államkincstár két alkalommal állásfoglalást adott ki az eseményekkel kapcsolatban, melyek hitelességét lezárult közigazgatási per is megerősítette – tudtuk meg a város közleményéből. Az ügy sértettje, Aba Város Önkormányzata, így a jelenlegi polgármesternek, Mikula Lajosnak lehetősége van a nyomozati anyagokba való betekintésre.

Nem nyilatkoztak

Ezek alapján tudni véli és az említett összefog­lalóban közzétette, hogy Kossa Lajost 2019 februárjában gyanúsították meg, majd ez év nyarán Takács Zoltán korábbi alpolgármester, Bor József Dezső, képviselő, a pénzügyi bizottság volt elnöke, valamint Fábián Judit, a szociális bizottság akkori elnöke, a képviselői testület tagja is a gyanúsítottak listájára került. A Székesfehérvári Járásbíróság sajtóosztálya tájékoztatta lapunkat, hogy a 3 milliós kifizetéssel kapcsolatos ügyben a nyomozás lezárult, tárgyalási szakaszba lépett, az érintettek 2021 februárjában állnak a bíróság elé. A korábbi politikusokat az eseményekkel kapcsolatban megkerestük, akik közül ketten nem fogadták hívásunkat, egyikük pedig egyáltalán nem volt elérhető. Takács Zoltán, volt alpolgármester felvette a telefont, de a történtekkel kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában