Amint választ kap a vezetés, ismét kihelyezik

2020.12.08. 11:30

Két kérdést tett fel az egyháznak az abai kálváriával kapcsolatban az önkormányzat

Még a nyáron volt téma a városban, pont viszont még nem került az ügy végére. Lapunk utánajárt, mi a sorsa az augusztusban elbontott, és azóta az önkormányzat raktárában pihenő kálváriának.

Korondy Tamás

Még mindig a raktárban pihennek a stációk – választ várnak a Katolikus Egyháztól

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Mint azt augusztusban megírtuk, a település önkormányzata megkezdte, s azóta be is fejezte – a magánterületen álló – kálvária elbontását. Akkor Mikula Lajos polgármestert is hívtuk az eset kapcsán. A város vezetője akkor hangsúlyozta, hogy nem megszüntetik a kálváriát, pusztán áthelyezik egy önkormányzati területre, mert az egy több tulajdonos által birtokolt magánterületen áll – ezt a nyáron nyilatkozta lapunknak, de a helyzet azóta is bizonytalan, csupán a helyszín konkretizálódik, valószínűleg két lehetőség marad.

– Jelenleg várjuk a Magyar Katolikus Egyház állásfoglalását. Kettő kérdést intéztem az egyház felé. Az egyik úgy szólt, hogy hajlandóak-e elviselni ezt a kálváriát vagy a plébániánk melletti önkormányzati területen, vagy az egyházi tulajdonban lévő templomkertben. Tehát mindkét lehetséges helyszín kötődik a katolikus egyházhoz. A másik kérdésem arra irányult, hogy a stáció által ábrázolt téma összeegyeztethető-e a katolikus egyház gondolataival. Szeptemberben tettük fel a kérdéseket, azóta nem érkezett rájuk válasz – tudta meg lapunk a város vezetőjétől.

Még mindig a raktárban pihennek a stációk – választ várnak a Katolikus Egyháztól
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Mikula Lajos a velünk folytatott beszélgetés közben kihangsúlyozta, úgy gondolják az önkormányzatban, hogy ebben az ügyben a Katolikus Egyháznál kompetensebb szakértő nincsen.

– Amint az egyháztól kapunk választ, rögtön tisztábban fogjuk látni a helyszínt, illetve a mű katolicizmussal való összeegyeztethetőségének a kérdését is. Amit viszont szeretnék kiemelni, hogy az önkormányzatot számos támadás érte amiatt, hogy elbontottuk a kálvária stációit, ugyanakkor azt elfelejtik, hogy magántulajdoni birtokon volt az emlékmű. A tulajdonos jelezte az önkormányzatnak, zavarja a telekhatárában álló stáció, így gondoskodjunk az elbontásáról, melyet önkormányzatként kötelesek is voltunk teljesíteni – fogalmazott a polgármester.

Természetesen tiszteletben tartjuk a polgármester állításait, de tisztán csak akkor láthatunk, ha az egyház képviselőit is megkérdezzük.

A Fejér Megyei Hírlap hétfői lapzártájáig erre nem volt lehetőség, ezért később pótoljuk azt.

[embed]https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-abai-kalvaria-kalvariaja-4208840/[/embed]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában