Költségvetési kockázatot jelent

2020.12.18. 11:30

December végén véget ér az abai szakrendelő kötelező fenntartási időszaka

Az abai központú orvosi ügyelethez hat település tartozik: Aba, Sárosd, Soponya, Káloz, Sárszentágota és Sárkeresztúr. Viszonylag kicsi lélekszámú körzet magas fenntartási költségekkel. Változás jön? Kérdéseink egy még nagyobb kérdést hoztak napvilágra.

Majer Tamás

Az ügyelet ügyeit intéző kft. az Abán található szakrendelőben bérel rendelőt Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: NAGY NORBERT

Mikula Lajos, Aba polgármestere szerint Aba számára kényelmes, hogy náluk van az orvosi ügyelet. Hozzátette, ez nem rajtuk múlik, ebbe az önkormányzatnak nincs beleszólása. Elmondta még: a szolgáltatást ellátó Emergency Service Kft. az Abán található Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakrendelő egy helyiségcsoportját bérli, havi 80 ezer forintért. Szerinte a kényelmi szemponttól el kell választani a pénzügyeket: – Aba egy évben elkölt 35 milliót egészségügy- finanszírozásra – mondta.

16200 főt lát el e hat településen a helyi orvosi ügyelet

– A költségvetésünk 3,5–4 százaléka ez a 35 millió forint, ez nagyon sok pénz. Az egészségügy finanszírozása elméletileg állami feladat, de mégis nekünk kell kipótolnunk a hiányzó pénzeket – fogalmazott Mikula. – A szakrendelőnk működési hiánya az egyik legnagyobb ilyen tétel, illetve az orvosi ügyelet önmagában az idei évben közel 10 millió forint volt, jövőre pedig 12 millió forint lesz. Az a problémám, hogy a környező települések önkormányzatai, akik a szakrendelőnek a tulajdonosai, nem finanszíroznak annak hiányából semmit – mondta.

A szóban forgó orvosi ügyeletet fenntartó, használó települések közül Aba, Soponya, Sárkeresztúr, Sárosd és Sárszentágota is tulajdonosa a szakrendelőnek. Mikula szerint a szakrendelő működési hiányába bele nem adó résztulajdonosok ezzel a hozzáállással azt érik el, hogy csődbe megy a szakrendelő. Szerinte nem a tulajdonosi hányad, hanem a lakosságarányos hozzájárulás lenne igazságos.

– Igaz, hogy Abának 76 százaléka van ebben a cégben, viszont az ellátott betegeknek csak 40–45 százaléka érkezik Abáról. Arra tettünk javaslatot, hogy kifizetjük a hiány felét, a másik felét fizessék ki a többiek. 30 milliós hiányra csináltunk kalkulációt. A hét tulajdonos önkormányzatnak összesen 15 millió forintot kellene beletennie a szakrendelőbe évente, de nagyon úgy néz ki, ezt sem akarják – mondta Mikula.

– A 2021. évi abai önkormányzati költségvetésben az egészségügy finanszírozása – a szakrendelőé és az orvosi ügyeleté – jelenti a legnagyobb kockázatot. Ha ezek nem lennének, akkor nagyon jól lennénk – mondta végül.

– 16200 főt lát el e hat településen az Emergency Service Kft. Nyilván nekik van egy működési költségük, és van egy személyenkénti NEAK-finanszírozásuk (állami hozzájárulás az orvosi ügyelethez – a szerző), ez elég alacsony összeg – nyilatkozta Szücs Norbert, Soponya polgármestere. – Ezen felül fizetnek az önkormányzatok egy bizonyos összegű hozzájárulást, ami az összes önkormányzatnak megterhelő. A cégben fölmerült, ha esetleg több települést összevonnának, akkor olcsóbbá tudnák tenni a finanszírozási hozzájárulást – mondta.

– Felreppentek olyan hírek is, hogy a NEAK-finanszírozás emelkedni fog, s hogy kormányzati forrást fognak biztosítani az ügyeleti rendszer biztosításához – fogalmazott. Kifejtette, nekik sem lenne jó, ha például Enyingre kerülne az ügyelet, de ez nem is lenne áthidalhatatlan probléma. Weisengruber Imre kálozi polgármestertől tudjuk, hogy a Polgárdihoz való tartozás is fölmerül. – A káloziak érdekében azt a javaslatot, hogy Enyingen, illetve Polgárdiban lenne a központi orvosi ügyelet, nem tudom elfogadni – mondta. – Nem hiszem, hogy átkerül másik székhelyre az orvosi ügyelet – mondta Sebestyén Zoltán, Sárszentágota polgármestere. – Most egy olyan kompromisszum köttetett, miszerint 2021. január elsejétől március végéig minden település 192 forintot fizet lakosonként, havonta – mondta.

Sebestyén szólt arról is, hogy 2019-ben 104 forintot fizettek, ezt aztán 175-re emelte volna a cég idén, de sikerült lealkudniuk 155-re. – 2021-től 215 forintra akarták emelni, ebből lett az alku végén 192 forint – számolt be. A szakrendelőről is kérdeztük Sebestyént. Elmondta, hogy ők, vagyis a többi település valóban nem járul hozzá a szakrendelő működési költségeihez. – A szakrendelő társasági szerződésében benne van, hogy az előző abai polgármester vállalta: a fenntartási időszak száz százalékában Aba fenntartja a szakrendelőt, kötelezettséget vállalt rá – mondta el a sárszentágotai polgármester, s kifejtette, Aba anno úgy tudta megszerezni a szakrendelő létesítésére a 900 millió forintos uniós forrást, hogy társtelepüléseket talált maga mellé. – Kossa Lajos, az előző abai polgármester azt mondta, hogy ezt fenntartjuk a kötelező fenntartási időszak végéig. Ha más nem, akkor megszűnik, és nyertünk vele egy tisztességes nagyságú olyan épületet, ami a későbbiekben mindenkinek értéket képvisel. Ez a fenntartási időszak most év végéig tart. Januártól ezzel a szakrendelővel azt lehet kezdeni, amit Aba város akar – emelte ki Sebestyén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában