67 millió forint többlettámogatást kaptak

2020.12.30. 07:20

A Zöld város projekt hasznos és szép lehet Martonvásár számára

A kisváros önkormányzata egy, a kormányzat által kiírt pályázati támogatásából megvalósuló Zöld város projektjére igényelt többlettámogatást, melyet most Magyarország Kormányának döntése alapján meg is kaptak.

Korondy Tamás

A helyi szolgáltatóház jövőre megújul

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A hírt Tessely Zoltán, Fejér megye 3. választókerületének országgyűlési képviselője osztotta meg közösségi oldalán.

A politikus így fogalmazott: – A komplex projekten belül a Dózsa György út (melyet a fejlesztések után már Beethoven útnak fognak hívni) közterületi rekonstrukciója, valamint a Térségi Szolgáltató Udvar épületének építése kapcsán vált szükségessé többletforrás, melyet a település átmenetileg megfinanszírozott.

Most azonban a kormány támogatásának köszönhetően Martonvásár újra hozzájuthat azon forrásokhoz, melyek a város további fejlesztéséhez, működtetéséhez szükségesek.

Tessely Zoltán országygyűlési képviselő szerint Magyarország Kormányának döntéséhez hosszú út vezetett: sok egyeztetésen vett részt a városvezetéssel közösen, ezzel egy időben a Fejér Megyei Közgyűlés támogató döntésére is nagy szükség volt, amelyben Horváth Bálint, a település alpolgármestere képviselte Martonvásárt.

A helyi szolgáltatóház jövőre megújul
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Fejér Megyei Hírlap a projekt helyi képviselőjét nem érte el telefonon, ám Szabó Tibor polgármesterrel tudtunk pár szót váltani a fejlesztésekről.

– A Zöld város projekt keretében megújul a Beethoven út, melynek mindkét oldalát parkosítjuk, új járda épül, illetve a villanyvezetékek és minden közmű a föld alá kerül, tehát eltűnnek a villanyoszlopok. Ezen túlmenően napokon belül befejeződik a szolgáltatóház, ahol a földszinten üzlethelyiségek lesznek, az emeletre pedig egészségügyi szolgáltató költözik be, illetve a városüzemeltető cégek költöznek majd oda – fejtette ki a városvezető, aki hozzátette, pontos összeget nem tud mondani, de az eredeti pályázat 300-400 millió forintos fejlesztésről szól, melyben önrészt is kellett vállalnia a városnak – ezen felül finanszírozták meg a projektet, amit most visszakaptak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában