adakozás

2020.11.18. 15:37

Miből újítottak templomkertet Abán?

Az abai katolikus templom kerítésének felújítására a tavasszal gyűjtés indult, melyre 802 ezer forint gyűlt össze.

Korondy Tamás

Korábban is sokan segítettek a templomkert szépítésében

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A szervezők a város közösségi oldalán keresztül tájékoztatták a lakosságot, hogy a fent említett összeget hogyan használták fel.

Mint a közleményből megtudtuk, kőművesmunkákra, anyag- és munkadíjra, kapu­oszlopok beállítására (nagykapu és három kiskapu), valamint kerítésalap javítására és pótlására összesen 343 ezer forintot költöttek el.

Ezenfelül a kerítést is javítani kellett (drótfonat, vezér­drót, festék), erre 240 ezer forint ment el. A kerítés javításához hegesztőgázra is szükség volt, ez 40 ezer forintba került. Továbbá fűmaggal is beszórták a megmunkált területet, vagyis földmunkákat is végeztek – előbbi 25 ezer, utóbbi 152 ezer forintot emésztett fel.

Képünk egy májusi templomkert-szépítő délutánon készült. Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában