(1963–2020)

2020.11.25. 20:53

In memoriam Klecska Ernő

V. Varga József

A kép tisztán él bennem. Fiam is részese volt annak a videónak, amit Pharrell Williams – Happy (We are from Székesfehérvár) című opusza ihletett. A Fő utcára magam is elkísértem őket. Az egyik ablakból Ernő integetett, és néhány táncmozdulatot is lejtett. A stáb arrébb vonult, mi még „megkiabáltuk egymást”. (Nem mintha a lapindítón nem egy szobában ültünk volna.) Szia, most jövök a szerkiből! – üdvözöltem. Én meg estére megyek vissza! – közölte.

Életének 58. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Klecska Ernő mérnök-közgazdász, újságíró, a Fejér Megyei Hírlap volt lapszerkesztője. Az újságírást 1989-ben választotta hivatásul, a megyei napilap kötelékébe 2016 decemberéig tartozott, majd pedagógusként dolgozott. Idén januártól a Titkok Háza kommunikációs csapatát erősítette.

Újdondászként mindkettőnket a legendás fehérvári hírlapíró, Mekis János okított. Igazra, szépre, jóra. Legyetek „írástudók”! – intett Jancsi bennünket. A redakció a második otthonunk volt (és marad is). Ernő, rovatvezetőként, majd szerkesztőként is pontos, fontos feladatokkal látta el munkatársait. Írj egy kis „gazdaságot” is – biztatott mindig.

Ernő, ott látlak most is az ablakban. Integetsz nekünk…

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában