Emlékérem és oklevél

2020.11.14. 07:20

A magyar tartalékosok napján többeket is kitüntettek

A Magyar Tartalékosok Szövetségének elnöksége a magyar tartalékosok napja alkalmából emlékérmeket adományozott több Fejér megyei személynek. A tartalékosok napja ugyan október 4-én volt, de a járványhelyzet miatt a közös ünnepségről és az elismerések átadásáról le kellett mondani.

Borsányi Bea

Veszeli Dénes (b), Rózsenberszki István, Sallai Mihály és Nagy Lajos

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A szövetség végül úgy döntött, hogy egyesével keresi fel és adja át az emlékérmeket. Az első időpont és helyszín Zámoly volt, ahol péntek kora délután igen szűk körben Nagy Lajos tartalékos alezredes, a megyei szervezet elnöke adta át az ezüst fokozatú emlék­érmet Sallai Mihály polgármesternek. Ugyancsak ezt a fokozatú emlékérmet kapta Hermánn Mártonné korábbi művelődésszervező, aki nem volt jelen az eseményen. Mindkettejüknek azért a munkáért mondtak így köszönetet, amellyel januárban segítették a doni emlékmenetet. Az idén 20. alkalommal szervezett 4 napos program alkalmával Zámoly biztosított szállást és ellátást a menetben, illetve a hozzá tartozó rendezvényeken részt vevő magyaroknak és külföldieknek.

– Ahhoz, hogy egy fának levele és lombja legyen, gyökerekre is szüksége van. Ezeket a földből táplálkozó gyökereket, a múltat a Matasz és az olyan programok testesítik meg, mint a doni emlékmenet – mondta az elismerés átvételekor Sallai Mihály, akinek a nagyapja maga is megjárta a Don-kanyart.

Veszeli Dénes (b), Rózsenberszki István, Sallai Mihály és Nagy Lajos
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A pénteki napon hagyományőrző munkájáért és közösségi tevékenységéért a szintén zámolyi Veszeli Dénes elismerő oklevelet vehetett át. A 17 éves fiatalember a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Fejér Megyei Szervezetének tagjaként igyekszik életben tartani és továbbadni a történelmi emlékeket, és gyűjti a Zámolyon és környékén fellelhető világháborús tárgyakat.

A szűk körű eseményt kihasználva a Matasz megyei elnöke – Benkő Tibor honvédelmi miniszter nevében – a Honvédelemért kitüntető cím III. fokozatát adta át Rózsenberszki István nyugállományú alezredesnek, a Matasz megyei elnökségi tagjának a Magyarország honvédelme érdekében huzamos időn át végzett eredményes tevékenységéért.

A Matasz a továbbiakban felkeresi a többi kitüntetettet is. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere az emlékérem arany fokozatát, Kardos Ádám pákozdi és Krahling János sárkeresztesi polgármesterek pedig Sallaihoz hasonlóan szintén az ezüst fokozatát vehetik át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában