otthonra költözött a tanterem

2020.11.14. 07:00

Digitális oktatás diákszemmel – Így élik meg a fehérvári középiskolások az online tanulást

A koronavírus-járvány súlyosbodása miatt életbe léptetett rendkívüli szigorítások következtében november 11-től ismét digitális oktatás lép életbe legalábbis a középiskolások és az egyetemisták számára. Márciusban már egyszer megbirkóztak a feladattal, ám most ismét bizonyítani kell mind a diákoknak, tanároknak és természetesen a szülőknek is, hogy ez a mindenki számára nehéz feladat, teljesíthető.

Bagotai Zsanett

Forrás: Shutterstock

Fehérvári középiskolásokat kérdeztünk arról, hogyan élik meg az oktatás online térbe való költözését, mi az ami könnyebbség számukra, illetve milyen nehézségekkel kell szembe nézniük.

Bence az I. István Technikum 10. évfolyamos diákja, elmondása szerint nem lesz nehéz most sem az átállás, hiszen számított erre, és szereti is az online tanulást, persze van ami számára is nehezebben sajátítható így el

- Én igazából szeretem a digitális oktatást. Vannak előnyei is, amely minden diák számára szerintem egy nagy könnyebbség, mégpedig az, hogy nem kell olyan korán kelni, és így kipihentebbek is tudunk maradni, jobban oda tudunk figyelni az órákon, legalábbis én biztosan.Könnyebb beosztani az időt is, például akkor ehetek, amikor szeretnék, a saját tempómban tudok haladni a dolgokkal. Ami egy kicsit zavar, és egyben ez nehézséget is jelent számomra, hogy én hang alapján tanulok, így nem tudom megjegyezni az órán a tananyagot. A tanáraink nagyon segítőkészek, mindenre válaszolnak, még akkor is ha már a tanidőn kívül fordulunk hozzájuk egy-egy kérdéssel. Az igazat megvallva, már készültem erre így egyáltalán nem nehéz az átállás az online oktatásra.

Alíz a Tóparti Gimnázium első évfolyamos tanulója, tehát még csak most csöppent bele a középiskolai életbe, és máris egy mindenki számára nehéz helyzetet kell megélnie

- Én személy szerint nem szeretem a digitális oktatást. Például nagyon sokat kell a számítógép előtt ülni, ami sokkal megterhelőbb és könnyen elkalandozhat az ember figyelme, nem tud száz százalékosan a tananyagra összpontosítani. Ami talán a legnagyobb nehézség, hogy nem találkozhatok a barátaimmal, nincs meg a valódi közösségi élet most az iskolákban, de reméljük, ha most kitartunk, akkor hamarosan minden a régi lesz. Az átállás digitális oktatásra a mai világban szerintem nem olyan nehéz, csak meg kell szokni. A legtöbb tanár elég segítőkész és mindent elmagyaráznak nekünk, hogy mit hogyan kell beállítani. Mi a Krétát és a Discordot használjuk, majdnem az összes óra meg van tartva hangcsatornán.

Soma éppen végzős évét kezdte meg a Kodolányi János Gimnáziumban, így számára amúgy is sok-sok nehézséget és feladatot tartogat ez az év

- A Kodolányi János gimnáziumban vagyok végzős. Én személy szerint nem igazán örültem ennek az átállásnak, mert a tavaszi időszakból kiindulva sokkal nehezebb volt megérteni és aztán alkalmazni az új anyagot, amit vettünk. Bár az tény, sokkal kényelmesebb mert nem kell korán kelni ahhoz, hogy időben beérjek. Viszont most jóval felkészültebb mindenki, szóval remélhetőleg könnyebb lesz a helyzet. A tanórák ugyanúgy vannak megtartva, mint az suliban csak ugye most online, ha valaki lemaradt, akkor a tanár elmondja még egyszer. A kommunikációval nincs baj maximum akkor, ha elmegy az inernet. Az átállás maga nem volt nehéz, ugyan az mint tavasszal, csak most sokkal egységesebb és rugalmasabb minden, a tapasztalatoknak köszönhetően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában