A láthatatlanok ünnepe – Ma van a szociális munka napja

A szociális munkáról a legtöbb embernek a szegénység, a betegség, a reménytelenség jut először az eszébe, és azok az élethelyzetek, amelyektől – gondolják sokan – nem árt elhatárolódni, sőt, a legjobb nem is tudni.

A társadalom a mai napig gyakran a szociális munkást is azonosítja kirekesztett, vagy perifériára szorult embertársainkkal. Sokan nem sejtik, mennyi önkéntes, másokon segíteni kívánó szociális munkás és komolyan felkészült szakember dolgozik szerte a megyében, akik nélkül nem működhetne az ágazat. A szociális intézmények hálózata szinte láthatatlannak tűnik azok számára, akik nem ezen a területen dolgoznak. Miért ismerne bárki is egy gyermek- vagy idősotthont, vagy például olyan bentlakásos intézményt, ahol fogyatékkal élő felnőttekről gondoskodnak? Az élet természete olyan, hogy csak akkor kezdünk el ismerkedni a szolgáltatásokkal, ha magunk is érintettek leszünk.

Az intézményekkel együtt a különböző szervezetekben dolgozó szociális munkások is észrevétlenek: a segítség mindig ott van, elérhető, ám a hétköznapi szemnek láthatatlan. A társadalom hajlamos arra is, hogy hasznavehetőség alapján ítélje meg tagjait, figyelmen kívül hagyva magát az „embert”. A szociális munkás azonban nem válogathat a helyzetek és a rászorultság között, előítélet nélkül kell látnia az emberi testbe zárt magányt, elszigeteltséget, betegséget, függőséget – de a méltóságot is.

Szociális munkát végezni szeretet nélkül lehetetlen. Még akkor is, ha sokszor nagyon nehéz szeretni. Akkor is, ha mindent megtesznek és nem látnak eredményt, akkor is, ha a jó irányú változás elérése talán hónapokba, évekbe telhet.

„Szeresd felebarátodat, mint magadat!”

Ismerjük az irgalmas szamaritánus történetét, az Újszövetség egyik legismertebb példázatát. Jézust egy törvénytudó farizeus provokálja, megkérdezi tőle, ki számít felebarátnak. Az Úr Jézus ekkor bölcsen és diplomatikusan példázatot mond. Egy utazót megtámadnak a rablók, megsebesítik és kirabolják, majd otthagyják az út szélén. Arra megy egy pap, meglátja és elkerüli. Később egy lévita halad el mellette, de ő sem áll meg segíteni. Végül egy szamaritánus megszánja, és odamegy hozzá, hogy segítsen rajta. A példázat végén Jézus megkérdezi a farizeust, hogy a három ember közül ki volt az utazó felebarátja? A törvénytudó kénytelen elismerni, hogy az az ember, aki segített a rászorulón.

Jézus válasza a szociális munkát vállalókat is elindíthatja a pályán: „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!”

Különösen fontos ez a nap most, a koronavírus-járvány második hullámának idején, amikor még súlyosabb teher nehezedik a szociális területre, az intézményekben, az utcán dolgozókra és a házigondozókra, mint korábban. Az irgalmasság, a kedves szó, a bátorítás, a megbocsátás és a nagylelkűség emberei ők.

Ők, a láthatatlanok.