Tíz téma

2020.10.28. 07:21

Testületi ülés volt Tordason

Az előterjesztésnek megfelelően tíz napirendi ponttal tartottak képviselő-testületi ülést Tordason, ahol minden az előzetes tervek szerint alakult. A lakosságot érintő pontokról számolunk be.

Korondy Tamás

Tárgyaltak a Tordasi Mesevár Óvoda 2020/2021-es munkatervéről, mely szerint az aktuális járványhelyzetre való tekintettel az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megküldött intézkedési tervnek megfelelően kezdték meg a nevelési évet, az óvodavezető által javasolt óvintézkedési szabályokat pedig a fenntartó jóváhagyásával vezették be – a beszámolót a képviselő-testület elfogadta.

Hasonlóan jártak el az Ercsi Járóbeteg-szakellátóval kapcsolatban is. A 2019-es évben tordasi lakóként a szakellátót látogatók után kell hozzájárulást fizetnie a településnek – 1033 páciens után közel 1,5 millió forint értékben.

Tordas község önkormányzata az egyik Bt.-vel, mint egészségügyi szolgáltatóval feladatellátási szerződést kötött a háziorvosi (felnőtt-, gyermek- és terhesellátás), a készenléti és az iskolai egészségügyi feladatok ellátására. Azonban a gyúrói tagintézmény Válhoz történő átkerülésével az iskola egészségügyi ellátását már nem az egészségügyi szolgáltatónak kell biztosítania, így pontosították a rendelő rezsiköltségeinek megosztását.

Mindezek mellett szó esett a Tordasi tanulmányi ösztöndíjpályázat kiírásáról is, melynek elhalasztásáról döntöttek a képviselők. Ennek érthető anyagi vonzata van: szeptember végén kiderült, hogy a vírushelyzet miatt az iparűzési­adó-bevétel messze elmarad a tervezettől, az ebből fakadó nehéz gazdasági helyzet miatt pedig a polgármester azt javasolta, hogy az idei évben ne írjanak ki pályázatot, amivel végül szintén egyetértett a testület.

Vezető képünk illusztráció!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában