hűtlen kezelés

2020.10.10. 07:15

Kunhalmi feljelentette a gárdonyi önkormányzatot

Az ellenzéki politikus hivatali visszaéléssel és hűtlen kezeléssel vádolja a gárdonyi önkormányzatot. Az esettel kapcsolatban felkerestük az érintett település polgármesterét.

Héjj Vivien

Tóth István, Gárdony polgármestere

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Kunhalmi Ágnes állítása szerint a gárdonyi önkormányzat hatvan évre biztosított földhasználati jogot egy cégnek mindössze 8,4 millió forintért. Az MSZP-s politikus hozzátette: a több mint 550 négyzetméteres vízparti területet a szabadstrandból hasították ki, a földhasználati jog eladása előtt nem történt meg a terület értékbecslése, nem volt pályázat, versenyeztetés. A politikus az önkormányzatnak vagyoni hátrányt okozó testületi döntés és szerződéskötés miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Tóth István, Gárdony polgármestere
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az esettel kapcsolatban megkerestük Tóth Istvánt, Gárdony polgármesterét, aki elmondta, a kihasználatlanul álló terület – amely a szabadstrandot semmilyen formában nem érinti – földhasználói jogát még 2016-ban szörfközpont létrehozásának céljából vásárolta meg egy cég, a képviselő-testület egyöntetű támogatása mellett. A bemutatott kivitelezési tervek minden elvárásnak megfeleltek.

A polgármester hozzátette, a bérlő érvényes építési engedéllyel rendelkezik. Kiemelte, az érvényben lévő törvény értelmében csak 25 millió forintos értékhatár feletti ingatlant kell pályáztatni, így erre jelen esetben nem volt szükség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában