Koronavírus Fejérben

2020.10.08. 09:40

Ismét célba ért az önzetlen felajánlás – Tízezer maszkot kapott Fehérvár

Két nagyvállalat összefogásának köszönhetően tízezer darab mosható maszk érkezik a székesfehérvári oktatási és szociális intézményekbe.

Héjj Vivien

Maszk illusztráció, 20200129, ut, Szombathely, Vas Népe / Unger Tamás

Fotó: © Unger Tamás

Elsők között vette ki részét a koronavírus elleni védekezés támogatásából a két megyei kötődésű nagyvállalat tavasszal. A járvány újbóli felerősödésével ismét segítő kezet nyújtottak a városnak, ennek köszönhetően újabb tízezer darab maszkkal gazdagodott a megyeszékhely.

Nagy Richárd, a Masterplast Nyrt. nemzetközimarketing- és PR-vezetője elmondta, a vállalat húszezer darab maszk elkészítéséhez adott alapanyagot. Ebből tízezer darabot adtak át szerdán az önkormányzatnak. Ódry Anna, a Videoton Holding Zrt. marketing- és PR-vezetője hozzátette, az elkészült mennyiség másik felét Veszprém és Somogy megyében osztják szét. A most átadott maszkok összértéke négymillió forint. A Masterplast Nyrt. további százezer darab maszk elkészítéséhez biztosítja az alapanyagot, bízva abban, hogy más cégek is szívesen részt vállalnának a kezdeményezésben.

A város nevében Mészáros Attila alpolgármester mondott köszönetet az önzetlen felajánlásért. Hozzátette, a logisztikai feladatok elvégzése után a maszkok a városgondnokság központi raktárába kerülnek, innen igény szerint osztják szét azokat a város szociális és oktatási intézményeiben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában