Aradi vértanúk: Nemcsak eseményekben, de cikkekben, emlékhelyeken is ott vannak

Ők azok, akiket 1849. október 6-án magyar honvédtisztként – tizenketten tábornokok voltak, egy közülük pedig ezredes – az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését követően Aradon kivégeztek. Az eseménysorozatban vállalt szerepükért valójában tizenhat honvédtiszt adta életét, ám a nemzeti emlékezetben az aradi tizenhármak maradtak meg.

Emlékezet: mostani lapszámunkban, mint ahogyan évek, évtizedek óta minden október 6-ai vagy környéki Fejér Megyei Hírlapban, ha csak néhány sorral is, de lejegyzünk egy-két gondolatot a történésekkel kapcsolatban. Legyen az tudósítás egy megemlékezésről, történelmi-történeti érdekességek publikálása vagy jegyzet az akkori és a jelenlegi viszonyok összefüggésében.

Magyarország kormánya 2001-ben nyilvánította nemzeti gyásznappá, az aradi vértanúk emléknapjává október hatodikát

Ezenkívül – a többi között – a megemlékezést segítik Kiskőrösön, a Petőfi Múzeum kertjében a szoborparkban domborműként ránk néző honvédtisztek, Pécsett az aradi vértanúk emlékkőként mutatják a múltat, míg Pákozdon, a katonai emlékparkban a vértanúk tiszteletére tizennégy emlékoszlopot és egy emlékkövet állíttattak. Ez utóbbi alkotás egy templomot stilizál; a faoszlopok közül elsőként gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar miniszterelnök oszlopa magasodik az ég felé.

„Évről-évre visszaszállnak hozzánk Október hatodikán a nemzeti szabadságharc vértanúhőseinek véres árnyai. Újra és újra lelkünk elé varázsolják azt a gyáva, gyilkos osztrák hóhéruralmat, mely csak a fehér cártól kikönyörgött orosz hordák segélyével volt képes a nemzeti szabadságharcot megfojtani és rabbilincsekbe verni. Ez volt az osztrák történelem legszebb és legnagyobb hadi-dicsősége!” – jelent meg a szó szerint idézett szöveg a Székesfehérvári Hírlap 1911. október 6-ai lapszámának címlapján. Az ekkor függetlenségi politikai irányzathoz csatlakozó sajtóorgánumban ekképpen gondoltak erre a napra: „Október hatodika nemcsak az aradi tizenhárom vértanúhős emlékezetét, de az egész nemzeti szabadságharc alatt elvérzett hazafiainak gyászemlékét jelzi, midőn a bitófa, a golyó és a börtön volt az, mely a zsarnoki önkényhatalmát ékesíté. Az égbe szálló átok és köny… a temetővé vált magyar haza kétségbeesett siralma”. A cikkben arról is írnak, az elmúlt években, évtizedekben mások „hiába próbálták meg e nap emlékét a feledés fátyolával betakarni”.

A Fejér Megyei Hírlap archívumában kutakodva azért találtunk néhány korábbi helyi (Fejér megyei) anyagot is

1896. október 7-én – szintén a Székesfehérvári Hírlapban – egy címlapoldali tárcában emlékeznek meg a vértanúk napjáról. Emellett az újságban hosszan – több oldalon át – értekeznek október 6. jelentőségéről és jelenkori eseményeiről is. Kiderül: 1896-ban Havranek József polgármester és Seidel Lajos rendőrfőkapitány vezetésével, a városi tisztviselői kar részvételével reggel 8 órakor istentiszteletet tartottak a „Sz. Ferenciek templomában”. A Székesfehérvár és Vidéke című, Sztojanovits Jenő felelős szerkesztésével 1896. október 6-án megjelent politikai lapban ugyancsak helyet kapott egy kisebb tudósítás a székesfehérvári vértanúk napjáról. Az információk egybecsengenek.

1897-ben már érződik a „borúsabb” hangvétel. Előbbi politikai közlöny címlapján azt írják, „a nemzeti gyásznapot még nagyon sokan nem merik azzal a nyilvánossággal megünnepelni, mely az aradi szabadsághős vértanúk emlékét méltán megilletné, noha e részben már példát mutatott a városi törvényhatósági bizottsági testület, midőn lapunk felelős szerkesztőjének indítványára még 1895-ben határozatilag kimondotta, hogy eddig a helybeli Függetlenségi Kör által rendezett gyászmisét ezután a város rendezteti és így azt még a hiperlojális bikficek által kifogásolt »pártszínezet«-től is megfosztotta. A szokásos gyászistentisztelet az idén is megtartatott a Szent-Ferenciek templomában, mely alkalommal a templom zsúfolásig megtelt a kegyeletnek áldozó polgársággal.”

Más, nem Fejér megyei lapokat is szemlézve láttuk – a többi között 1907. október 9-én a Pesti Hírlapban is szó esik arról –, külhonban miként emlékeztek meg az aradi történésekről. „Brassóban, mint ottani tudósítónk jelenti, a magyarság szép ünnepéllyel áldozott vasárnap az aradi vértanúk emlékezetének. A brassói szövetkezett ellenzék végrehajtó bizottságának felhívására a magyarság százai gyűltek össze a magyar színkörben, ahol az ünnepélyt tartották. (…) A cigány zenekar megható kesergői fejezték be a szép ünnepélyt, mely a brassói magyarság hazafias érzésének és összetartásának újabb bizonysága volt.”

A Néptanítók Lapja – melyet a Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium szerkesztett és adott ki – 1920. október 21-ei lapszámában az országos megemlékezésről kapunk írásbeli lenyomatot. Eszerint „bensőséggel ünnepelték meg országszerte az iskolákban az aradi vértanúk emlékét. (…) A tizenhárom aradi vértanú emlékezetének megünneplésére a budavári koronázó-templomban ünnepi istentiszteletet tartottak. A gyászünnepen megjelent Horthy Miklós kormányzó, Teleki Pál gróf miniszterelnök (…)”.

Az 1950-es, 60-as évekből kevésbé találtunk írásos lenyomatot a Fejér Megyei Hírlap dokumentumain kívül, akkor is sok esetben csupán egy-egy eseményajánló – például kiállítás – formájában jelennek meg az 1849-es történések. Az újság 1956. október 6-ai lapszámának címlapján még arról cikkeznek: „az 1848-as szabadságharc dicsőséges korszaka a magyar történelemnek. (…) [az aradi vértanúk] igaz ügyért, a magyar nép szabadságáért, áldozták életüket. Azért a szabadságért, amelynek mi részesei lehetünk.” Napjainkban leginkább talán így él tovább az aradi vértanúk emlékezete.