Egyik láb a másik után, „északi” sétálók

2020.09.17. 07:10

Mozgásból egészség – A Sóstóra vezető nordic walking túrákhoz csatlakozhatunk

A kutyának van hátsó lába, meg a macskának, a házi kedvenceknek, nem ám a nordic walking, a skandináv gyaloglás kedvelőinek.

Majer Tamás

Sokan nordic walkingoztak Horváth Istvánnal

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Horváth István nyomán tudjuk ezt, aki kifejtette, a testnevelő tanárok haragszanak érte, ha azt hallják egy bemelegítés levezénylése során, hogy a hátsó lábbal így vagy úgy tegyünk. Egy jó sportos embernek elől lévő lába mögött a hátul lévő lába van, nem a hátulsó.

Az okfejtés a harántterpeszállásra áll persze, nem pedig az oldal- vagy a keresztterpeszállásra.

Sokan nordic walkingoztak Horváth Istvánnal
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Nos, Székesfehérvár városának egy, az egész járásra kiterjedő egészségfejlesztési pályázatában nordic walking-oktatás is szerepel.

Szerdán délután 5 órakor volt az első foglalkozás. A Vásártértől, illetve mellőle, a sóstói tanösvényre onnan bevezető útról indult; bemelegítés után. Voltak vagy ötvenen. A következő öt alkalom sorban jön, a következő öt szerdán.

 

– Ez egy ingyenes, körülbelül egy órát kitevő foglalkozás – mondta el lapunknak Keller Katalin, a programot lebonyolító Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke.

Díjmentes, alapvetően egy csomag a hat alkalom, de jelentkezni, csatlakozni szabad. Itt a telefonszám: +36704559930.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában