Koronavírus Fejérben

2020.09.09. 07:25

Koronavírus: elhúzódó küzdelemre számíthatunk

Újabb 20 ezer dollárt adományoz Székesfehérvár városának az Alcoa: koronavírus-járvány elleni védekezésre, a gazdasági következmények ellensúlyozására.

Majer Tamás

Kiss Szabolcs az Alcoát, Cser-Palkovics András Székesfehérvárt képviselte a városnak juttatott támogatás bejelentésén

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Ez a 20 ezer dollár napi árfolyamon számítva több mint 6 millió forint. S miért újabb? Június elején 25 ezer dollárt már Székesfehérvár rendelkezésére bocsátott az Alcoa Shared Services Hungary Kft. az Alcoa Alapítványon keresztül. Szintén a védekezést segítendő.

Kedden a városháza udvarán Kiss Szabolcs, a vállalat ügyvezető igazgatója jelentette be a segítségnyújtás tényét. Cser-Palkovics András polgármester képviselte a várost. Fontos kijelentések hangoztak el.

Kiss Szabolcs kifejtette, adományaikkal a frontvonalban dolgozók feladatellátásának támogatása mellett a munkájukat elvesztőket is segíteni kívánják.

A polgármester pedig elmondta, ismét megnyitja az önkormányzat azt az adományokat fogadó gyűjtőszámlát, amelyet tavasszal, a koronavírus-járvány első hullámának idején is megnyitottak, s amelyre akkor több mint 100 millió forint adomány érkezett. Sok kicsi sokra ment. Voltak az adományok között pár ezer forintos, önzetlen magánszemélyektől érkezett támogatások is, s olyan nagy összegek is, mint az Alcoa 25 ezer dollárja.

Kiss Szabolcs az Alcoát, Cser-Palkovics András Székesfehérvárt képviselte a városnak juttatott támogatás bejelentésén
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A polgármester a járványt illetően úgy fogalmazott, hogy elhúzódó küzdelemre számíthatunk, ugyanakkor a gazdaság nem állhat le újból.

Ha pénzzel segítenék a székesfehérvári védekezést, úgy a 12023008-00153647-06700001 bankszámlaszámra utalhatnak. A közlemény rovatba írják bele, hogy „koronavírus elleni védekezés”!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában