Megható pillanatokat is átélt már

2020.09.26. 15:30

Az előítéletekkel szemben – Juhász Péter óvóbácsiként találta meg élete hivatását

Vajon a való életben felnőttünk a feladathoz, hogy a hivatásokat ne nemek szerint osztályozzuk? Juhász Péter a Gyöngyvirág Óvoda óvodapedagógusa, aki a hatodik nevelési évét kezdte meg idén az intézményben, most segít megtalálni a választ erre a kérdésre.

Bagotai Zsanett

Nagyon megható pillanatokat is átélt már az ovi falain belül

Fotó: Háden Dorina

Eddig elmondható volt, hogy egyedüli óvóbácsiként tevékenykedik a városban, mára azonban úgy tűnik, akadt még egy személy, aki ebben találta meg önmagát. Az azonban biztos, hogy nem sokan vannak az országban, és bizony akadnak csodálkozó arcok az ovi kapujában, amikor megpillantják őket.

És hogy milyen út vezetett addig, hogy Péter a legkisebbek fő bizalmasa, mentsvára, támasza vagy éppen játszótársa legyen? Mi a helyzet a vele szemben támasztott sztereotípiákkal, és milyen megható pillanatokat élt meg az óvoda falain belül? Most erről beszélgettünk vele.

Mikor és miért döntöttél az óvodapedagógusi hivatás mellett?

- Körülbelül húsz évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba egy óvodával. Mivel húszévesen még nem nagyon tudja az ember, mit akar csinálni, ezért részt vettem egy pályaorientációs tréningen. Amikor ez véget ért, állást kínáltak nekem egy korai fejlesztői központban, amit ma EGYMI-nek hívnak. Ott dolgoztam egy évig, ahol nehézségekkel küzdő gyerekekkel foglalkoztam. Volt köztük autista, Down-szindrómás, mozgássérült, tehát itt sok tapasztalatot szerezhettem. Ekkor még nem tudtam, de innen indult el az egész.

Tizenkét évvel ezelőtt pedig jött egy hívás, egy érzés, hogy te jó ég, nekem ezt kell csinálni!

Nem véletlen nevezik ezt hivatásnak, hiszen valóban éreztem, hogy ez az az út, amin járnom kell! A főiskola pedig később jött, egészen pontosan 2010-ben. Gyakorlatilag amikor harmadéves lettem, már dolgoztam.

Ebben a hivatásban találta meg igazán önmagát és a boldogságot
Fotó: Juhász Péter

Mi a szülők, illetve gyerekek reakciója, amikor először megpillantanak?

- Hála istennek nem találkoztam eddig olyannal, aki ezt negatívan fogadta volna és hallomásból sem tapasztaltam ilyet. A szülők, nagyszülők általában csodálkozva néznek, de pozitív értelemben, és ez a fontos. A gyerekek pedig még nagyon elfogadóak. Persze itt is vannak különleges esetek, mert ahol elváltak a szülők és az apukáról egy negatív kép él a gyermekben, akkor engem is nehezebben fogad el.

Azt gondolom, hogy az előítéleteket sosem fogjuk tudni ledönteni

A kollégáimmal azon dolgozunk, hogy ez egyre elfogadottabb legyen, és ne legyen furcsa, hogy egy férfi van egy óvodában. Végül is ha belegondolunk, a hagyományos családmodellben is van anya és apa, férfi és nő. Csak nekünk furcsa az, hogy óvónéni és óvóbácsi, a gyerekeknek már annyira nem.

A jókedv és a móka garantált Peti bácsival
Fotó: Juhász Péter

Napjainkban sajnos egyre többször találkozhatunk csonka családokkal, ahol hiányzik például az apafigura. Azok a gyerekek, akik ilyen helyzetben vannak, hogyan fogadnak, miként tekintenek rád?

- Viszonylag szerencsés vagyok, hiszen nálunk kevés az ilyen család. Ha volt is, akkor jó volt a kapcsolat az apukával. Így kevésbé kellett kiegészítenem azt a tevékenységet, amit apaszerepnek hívnak. Az biztos, hogy ahol nincs otthon az apuka, a mi szerepünk jelentősen felértékelődik.

Miben különbözöl a kolléganőidtől, mi az, amit másképp látsz vagy csinálsz?

- Vannak olyan helyzetek, amit például ők jobban túlaggódnak, én pedig könnyebben kezelem, ez nyilván az alapvető férfitermészetből akad. Itt nem azokra a helyzetekre gondolok, ahol elengedhetetlen, hogy az ember következetes legyen. Említhetném azt is, hogy ők be tudják fonni a lányok haját, én csak begumizom nekik. Nyilván én más szerepet közvetítek az óvodában.

Nagyon megható pillanatokat is átélt már az ovi falain belül
Fotó: Háden Dorina

Vannak nehéz pillanatok?

- Természetesen, mint az élet minden területén, itt is vannak nehéz pillanatok. Amikor egy gyermek sír az anyukája után, és sehogy sem tudjuk megvigasztalni. A beszoktatási-befogadási időszak mindig a legnehezebb és nagyon megterhelő. Nehéz megélni, ahogy azt is, amikor széthullik egy család, és ez nyilván a gyermekre is teljesen kihat.

Nem szeretem látni, ha a gyereknek rossz és fáj valami

Volt olyan meghatározó, megható momentum az eddigi pályád során, amit ki tudnál emelni?

- Sajnos az ilyen megható pillanatok mindig valami szomorú dologhoz köthetők. Volt egy kisfiú, aki sajnálatos módon elveszítette az édesapját. Sokáig nem is beszélt róla. Aztán eltelt jó pár hónap, amikor kimondta, hogy hiányzik neki az apukája. Elkezdte mesélni az élményeit, hogy mennyi mindent csináltak együtt. Majd később azt is mondta: „de szeretném, ha te lennél az apukám”. Ez egy nagyon nehéz és megható pillanat volt. Hála istennek ilyenből egy volt csak, de ebből, úgy gondolom, egy is sok...

Ha jól tudom, zenei pályán is tevékenykedsz és létrehoztad az Óvóbácsi Zsongodáját, ahol egy barátoddal gyerekeknek zenélsz, és gyerekdalokat készítesz. Tudnál erről mesélni egy kicsit?

- Szeretnénk 21. századi gyerekműsort csinálni. Nyilván még messze nem értük el azt, amit én szeretnék. Az nagyon jó lenne, ha Gryllus Vilmoshoz lehetne minket hasonlítani, amit, az igazat megvallva, szerintem nem lehet elérni. De azon az úton lehet járni. Ott minden dalban van érték és üzenet, és mi is ezt szeretnénk képviselni.

A zene is fontos szerepet játszik az életében
Fotó: Háden Dorina

A műsoraink arról szólnak, hogy ne csak bohóckodás legyen, nyilván kell bele humor is, de sokkal fontosabb az, hogy valamilyen értéket adjunk. Én nap mint nap kicsikkel foglalkozom, Miklós barátom pedig 7-14 éves korig tanít gyerekeket, tehát mindketten bele tudjuk tenni a dalokba a gyűjtött tapasztalatainkat. Azt pedig bátran hisszük, hogy minden üzenet egyszer célba ér! Az elmúlt három évben pedig közel 200 gyermekkoncert van mögöttünk, az ország minden területén.

Milyen terveid vannak a jövőt tekintve?

- Két évvel ezelőtt megszereztem a második diplomámat is. A pedagógus-szakvizsgám mellett a közoktatási vezető szakot is elvégeztem. A távoli tervek között az biztosan nem szerepel, hogy elhagyom a pályát, csakis az, hogy feljebb lépjek a ranglétrán. Egy óvodát szívesen vezetnék, hiszen abban nagy kihívást látok. Lehet, hogy csak tíz év múlva, de mindenképp megszeretném valósítani ezt a célomat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában