Nagylók, Seregélyes és Sárkeresztúr is építkezhet

2020.07.30. 15:00

Megújítják a közösségi tereket több településen is

105 millió forint értékben osztotta ki a kormány a Magyar falu program keretein belül a „Közösségi terek felújítására és közösségszervezők alkalmazásának bértámogatására” című pályázatot.

Korondy Tamás

A színházterem ötven új székkel bővül majd a nagylóki közösségi házban

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A hét nyertes település (Alsószentiván 20 millió, Csősz 30 millió, Daruszentmiklós 5 millió, Hantos 10 millió, Mezőkomárom 28,7 millió, Nagylók 8,7 millió és Seregélyes 3 millió forint összeget pályázott meg sikeresen) mellé csatlakozik még Sárkeresztúr is. Ők hasonló tevékenységre nyertek el 30 millió forintot, mégsem ezt a projektet pályázták meg, s náluk nem is az önkormányzat, hanem a református egyházközség pályázott.

– Három terület fejlesztésére kaptuk ezt a támogatást. Az egyik a közösségi tereink teljes, illetve részleges felújítása, a másik a közösségi tér működéséhez kapcsolódó eszközbeszerzés és egy új közösségszervező alkalmazására. – vázolta fel Kiss Péter, az egyház lelkésze. Hozzátette, a tavalyi év folyamán nyertek már egy jelentősebb összeget a gyülekezeti ház felújítására, melynek a megvalósítási határidejét a pandémia miatt idén októberig hosszabbították meg – reméli, hogy az majd egy teljes tetőfedéssel zárul.

– Megújul a gyülekezeti étterem is belülről, a mostani pályázatnak köszönhetően pedig kívülről is, valamint az épület teljes szigetelést kap majd, felújítjuk a legutolsó kis helyiséget, ahova a vizesblokk is beszerelésre kerül. Terveink szerint így fog az egész közösségi ház megújulni kívül-belül – foglalta össze a református lelkész.

A színházterem ötven új székkel bővül majd a nagylóki közösségi házban
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Nagylókon szerényebb összeget, mintegy 8 és fél millió forintot pályáztak meg, melyet elsősorban korszerűsítési munkálatkora költenek majd.

– A fűtéskorszerűsítés igencsak ráfér a közösségi házra, illetve némi eszközbeszerzést is megejtünk a bevételből – kezdte Tóth József, a település polgármestere, aki hozzátette, hogy egészen pontosan 50 darab széket fognak a közösségi ház színháztermébe vásárolni, ugyanis az ott lévő 100 kevésnek bizonyul.

– Mivel naperőművel működik a közösségi ház, ezért szeretnénk megpróbálni a gázkazánt villamos kazánra lecserélni, hogy a fel nem használt villamos energiát hasznosítani tudjuk – tudtuk meg a polgármestertől.

Horváth Sándor seregélyesi polgármestert is próbáltuk elérni, azonban éppen szabadságát tölti, az ügyben nem tudott lapunknak nyilatkozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában