"ha feladom, az nem én lettem volna"

2020.07.18. 15:30

Élet a sportsérülések hálójában – A fehérvári Kömives Dóra története sokak számára motiváló lehet

A sérülések sok kiváló sportoló karrierjét keserítették már meg, és nehezítették meg a kitűzött célok felé vezető, amúgy is rögös utat. Így van ezzel a Fehérvár Badminton SE fiatal tollaslabdázója, Kömives Dóra is, akinek álmait számtalan térdsérülés próbálta már kettétörni, ő azonban nem adta fel, hiszen ahogy fogalmazott, ha feladja, az nem is ő lett volna.

Bagotai Zsanett

Dóra története erőt adhat azoknak, akik hasonló cipőben jártak vagy éppen járnak, hiszen egy sérülést is nehéz feldolgozni mind fizikailag, mind lelkileg, az ő karrierjében pedig mondhatni visszatérő vendég volt a térdével való probléma, amely több műtétet is követelt.

Kezdjük azonban az elején, hogy hogyan is vált egy óvodás kislányból elszánt élsportoló, mi motiválja a mindennapokban, és milyen mesebeli pillanatokat élt meg, amelyekre mindig szívesen emlékszik vissza, és erőt meríthet belőlük a nehéz napokon.

Mikor kezdtél el sportolni, és rögtön a tollaslabdával kezdted?

- Nagycsoportos ovis voltam, amikor elkezdtem tollaslabdázni, és körülbelül ezzel párhuzamosan az úszást is elkezdtem. Négy év elteltével kerültem az első fontos döntés elé, amikor választanom kellett, hogy melyiket is szeretném folytatni. Nem tudom pontosan megmondani, miért döntöttem a tollaslabda mellett. Utólag azt gondolom, érdekesebbnek tűnt és változatosabbnak, mint folyamatosan róni a hosszokat a medencében.

Már kiskorod óta az életed szerves része a sport és az edzések, mi motivál a mindennapokban, hogy ennyi év után is lelkesen veszel részt az edzéseken?

- Amikor kicsi az ember és belecsöppen egy sportoló életbe, nagyon meghatározó a társaság. Most is ezt veszem észre a fiatal sportolóinknál, hogy nem is biztos, hogy tudják, milyen eredményeket szeretnének elérni, csak jól érzik magukat, élvezik, hogy jó társaságban lehetnek. A későbbiekben pedig az egész egy körforgássá alakul át. Elérsz egy jó eredményt, amit aztán már elvársz magadtól, és újabb kisebb célokat tűzöl ki.

Engem teljes mértékben ez motivál, a célok, amelyeket folyamatosan kitűzök magam elé, és akkor vagyok elégedett, ha elértem azokat, aztán jöhetnek az újabb és újabb célkitűzések.

„Mindig kitűzök valami célt magam elé”
Fotó: Kömives Dóra

Ki tudnál emelni egy eredményt/pillanatot, amire a legbüszkébb vagy és emlékezetes számodra?

- Határozottan igen. Ha jól emlékszem, éppen a 2015/2016-os szezonban volt, amikor a felnőtt csapatbajnokságon másodosztályban indultunk és mivel ezt megnyertük, ezért osztályozót kellett játszanunk, hogy feljussunk az első osztályba. Ez pedig a mi női páros meccsünkön vált biztossá, és sikerült a feljutás.

Az a pillanat a mai napig a fejemben van, hogy beütjük az utolsó pontot egy eszméletlen hosszú meccs végén, majd mindketten eldobtuk az ütőt, egymás nyakába borultunk és csak néztünk egymásra, hogy ez most komoly, tényleg megcsináltuk? Ez egy mesebeli pillanat volt számomra!

Ezt a mesebeli pillanatot sosem felejti el
Fotó: Kömives Dóra

Egy sportoló rengeteg szép és örömteli pillanatot él át. Van azonban az egésznek egy borúsabb oldala is, amikor nehézségekkel, sérülésekkel kell szembenézni. Ha jól tudom, ebből neked bőven adódott sajnos. Tudnál erről mesélni, hogyan élted meg ezeket, mikor volt az első sérülésed, milyen nehézségeken mentél keresztül?

- Általános iskola végén, tehát 14 éves koromban történt az első sérülésem. Egy átlagos tesióra volt, ahol éppen a magasugrást gyakoroltuk, amikor egy szerencsétlen mozdulat következtében magam alá fordult a térdem. Ott akkor még nem tudtam, mi lesz, sose volt még térdsérülésem, de elég ijesztő volt, hogy felvizesedett és egy hétig lábra sem tudtam állni. Ekkor indult el a folyamat, hogy sajnos két-három havonta probléma adódott a térdemmel. Nagyon nehezen találtam olyan orvost, aki nem csak annyit mondott nekem, hogy pihentessem és jobb lesz. 2013 februárjában jött el az a pont, amikor már elkerülhetetlen volt a műtéti beavatkozás, hiszen ekkor volt egy porcleválásom is. Szerencsére ekkor három-négy hónap múlva vissza tudtam térni a pályára. Majd három olyan év következett, amikor mindig adódott valami probléma. Instabilnak éreztem magam, folyamatosan visszatérő fájdalmaim voltak és nem tudtak javítani a helyzeten. Így hat évvel később, 2019 februárjában egy komolyabb műtét várt rám, ugyanis egy keresztszalag-szakadással kellett szembenéznem, és ehhez bizony köze volt a korábbi sérüléseknek is. Ez megint csak egy porcprobléma is, így jelenleg nem tudom, hogy a térdemben ép porc van-e még. Tehát ez egy elég hosszú folyamat volt, talán most már túl vagyok rajta, de sosem lehet tudni, hogy mi következik.

Hosszú felépülést követelt a legutóbbi műtét
Fotó: Kömives Dóra

Az első sérülésednél még elég fiatal voltál, míg a legutóbbi műtétnél már bőven volt tapasztalatod a sérülések terén és idősebb is lettél jó pár évvel. Szerinted ez segített a könnyebb feldolgozásban?

- Amikor kicsi voltam, akkor is megviselt, de olyan motivált voltam és sokkal gyorsabban túlléptem a dolgokon. Minden áldott nap kerestem olyan filmet, vagy történetet, amely sportolókról szól, és ez mindig átlendített a nehéz pillanatokon. Most felnőtt fejjel sokkal nehezebb volt számomra, hiszen 16 évnyi munkám van már a tollaslabdában, és az ember ezt mindig igazságtalannak érzi, hogy mennyit küzdött már érte, és egy újabb akadály következik. Plusz a legutóbbi műtétem egy sokkal hosszabb folyamat volt, 8 hónapot gyógytornáztam minden áldott nap. És ez nagyon nehéz volt, hiszen 4 hónap után azt éreztem, hogy nincs továbblépés és megragadtam egy helyben. Itt volt egy hullámvölgyem, de sosem vettem vissza a tempóból, és ehhez nagy mértékben hozzájárult, hogy rengeteg segítséget, türelmet és támogatást kaptam a gyógytornászomtól, Tanamár Petrától.

Mindig volt miből erőt meríteni
Fotó: Berényi Ibolya

Szerinted a lelki vagy fizikai felépülés a nehezebb, lehet különbséget tenni?

Ez egy nagyon jó kérdés! Pont amikor legutóbb lesérültem, a szakdolgozatomat írtam, és a sors fintora, hogy a sportsérülések és az azt követő rehabilitáció pszichológiai nehézségeit dolgoztam fel. A korábbi sérüléseimre alapoztam volna a történetet, ám a legutóbbi sérülésem közbe szólt, és valószínűleg ezért is sikerült olyan jól, mert szívvel-lélekkel, teli érzelmekkel tudtam írni.

Számos sportolóval csináltam interjút, és magamon is ezt éreztem, hogy sokkal nehezebb lelkileg az egészet feldolgozni.

Fizikálisan ki tudod pipálni az apróbb kis feladatokat, hogy most felállsz, elindulsz, aztán később ez megy mankó nélkül is. Viszont lelkileg nem látod a végét az egésznek, hogy mennyi ideig fog ez tartani, mikor fogsz visszatérni, és azt érzed, hogy minden amit felépítettél, azt most elvágták és kezdheted szinte előröl.

Gondolkoztál már azon, hogy feladod?

Ez így erős kijelentés lenne, így erre azt mondom, hogy nem, ezen még soha nem gondolkoztam. Viszont anyukámmal beszélgettünk erről sokat, és minden tiszteletem az övé, hogy nekem ezt így nem mondta ki, azonban egyszer volt egy olyan mondata, hogy ő nem mond ilyet, de ha mondhatná azt mondaná, hogy hagyjam abba, mert az egészségem fontosabb. Így elgondolkodtam, hogy hol van az a határ, ahol azt mondom, hogy elég, és nem erőltetem tovább, és csak edzőként folytatom például.

Azonban ha a sérülésem után azt mondtam volna, hogy kész, vége, feladom, na, az nem én lettem volna.

„Ha feladom, az nem én lettem volna” Fotó: Kömives Dóra

Mit üzennél azoknak, akik hasonló cipőben járnak vagy jártak?

Egy sérülés mindig üzen valamit, és ezt el is kell fogadni! Az életben vannak ilyen szükséges rosszak, de ha mindig az van a szemünk előtt, hogy mit akarunk elérni, akkor ezt felfoghatjuk úgy is, hogy ez élet próbára tesz, mennyire is akarjuk. És annál nagyobb lesz az öröm a végén, ha tudjuk, hogy milyen utat jártunk be. Egy idézetet is mondanék, ami nekem nagyon segített: „Tényleg jobb tudni azt a biztos rosszat, mint reménykedni egy olyan jóban, ami nem biztos, hogy bekövetkezik”.

Készen áll a visszatérésre szeptembertől
Fotó: Berényi Ibolya

Milyen versenyek várnak rád a jövőben, mik a céljaid?

Szeptembertől fogok visszatérni versenyek tekintetében, most már lelkileg és fizikálisan is készen állok, nem akartam elsietni semmit. Nyilván az ember fél az újabb sérüléstől, de nekem most sokkal nagyobb harc az, hogy ne hasonlítsam magam ahhoz, ahol éppen tartottam a sérülés előtt. De azt a vegyes páros elődöntőt, amit ott nem tudtam befejezni az Országos Bajnokságon, azt nekem még le kell játszanom!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában