Tanárnak, szülőnek is jár a köszönet

Szó-lá-szó-mi-ré-dó. Jó napot kívánok – énekelte köszöntésképpen Zsuzsa néni, amikor belépett a terembe énekóra elején, majd meghajolt. Szó-lá-szó-mi-ré-dó. Jó napot kívánok – énekeltük válaszul mi, a padok mellett állva és mi is meghajoltunk. Ha valaki ezt elfelejtette, Zsuzsa néni kedvesen figyelmeztette rá, nem előtte hajolunk meg, hanem a nagy zeneszerzők előtt. Így kezdődött minden énekóra. És hogy mekkora nyomot hagyott bennem, és valószínűleg sok egykori diáktársamban, azt jól mutatja, hogy még ma is emlékszem nemcsak erre a köszöntésre, de rengeteg kórusműre, népdalra, szolmizálva megtanult dallamra, amit tanított nekünk. Mindez arról jutott eszembe, hogy vasárnap volt pedagógusnap. Az idén ráadásul úgy múlt el, hogy csak nagyon kevés helyen köszöntötték a tanárokat, óvónőket. Bár idén úgy múlt el az egész második félév is, hogy alig jártak a gyerekek óvodába, iskolába. Ám ez nem jelentette azt, hogy a pedagógusok ne dolgoztak volna. Sőt, talán ezen a tavaszon dolgoztak a legtöbbet, hiszen egyik napról a másikra kellett megszervezniük az online oktatást és újragondolni mindazt, amit a tanév második felére az ősszel elterveztek. Az új helyzet lehetőséget adott a szülőknek az otthon töltött hetek alatt arra, hogy jobban belelássanak a tanári munkába, és ez talán megváltoztatta némileg a véleményüket azokról, akik minden nap a jövő generációját oktatják, nevelik. Az idén azonban jár az elismerés az otthon kicsit pedagógussá vált anyukáknak és apukáknak is.

Vezető képünk illusztráció!