görögkatolikus parókia

2020.06.18. 07:40

Nemsokára kész lesz az újvárosi templom

Szerkezetkész állapotban van a dunaújvárosi görögkatolikus templom, amit augusztus végén terveznek átadni híveiknek az építtetők és házigazdák. Kovács István görögkatolikus parókus éppen olyan szeretettel éli meg a készülés pillanatait, amilyen nyitottsággal viseltet a hívek iránt.

Pálinkás István, Korondy Tamás

Az átadást augusztusra tervezik, a szent liturgiákat az építkezés miatt egy ideig kölcsöntemplomban végezték.

Fotó: Pálinkás István

– A papok általában kifelé élő emberek, kifelé kell megfogalmazniuk a híveknek a mondandót s vezetni őket Isten felé. Viszont ha nincsenek személyes találkozások, nincsenek benne egy szent liturgiában, egy gyóntatásban, bármilyen szertartásban, akkor hogyan vezessük a híveket? Nyilván, ami nagyon-nagyon megnyomta az elmúlt időszaknak a misztériumát, ha úgy tetszik – éppen a húsvétot zárt kapuk mögött végeztük –, éppen a vírus­időszak volt – elmélkedett a parókus, aki szerint most eszmélnek az emberek, most gondolkodunk, hiszen szülőknek, szolgáltatóknak, egyháznak is újra kell gondolni sok mindent.

Az átadást augusztusra tervezik, a szent liturgiákat az építkezés miatt egy ideig kölcsöntemplomban végezték.
Fotó: Pálinkás István

– Mindenki így tesz, s emiatt a nyári táboroknál a beosztás, a hely s minden nehéz lesz. Örülnék annak, ha mindenki türelemmel viszonyulna a dolgokhoz úgy, hogy mindenkinek jusson hely. Bízom abban, kicsit átalakult a gondolkodás, hogy nem mindig a nagyot, a mindig csodásat kell megcélozni, hanem amire szükségünk van. Azt vegyük magunkhoz. A kicsit is tegyük magunkévá, nézzük meg a természetet, a teremtett világra való rácsodálkozás örömébe is vezessük be a gyerekeinket, ne csak az ötcsillagos szállodába.

A tervek szerint augusztusban adják át a dunaújvárosi görögkatolikus templomot. Az építkezés idején a liturgiákat így „kölcsöntemplomban” tartották.
Fotó: Pálinkás István

Családapa is Kovács István, négy fiúgyermek édesapja, s most várják az ötödiket augusztusra. Mint mondja mosolyogva, elvileg Nagyboldogasszony napján fog születni.

Kovács István parókus
Fotó: Pálinkás István

– A parókia udvarán történik az építkezés, ami azért elfoglalja az udvarunkat, de ez egy kisebb nehézség. Számomra inkább az volt nehéz, hogy a szent liturgiákat az építkezés miatt kölcsöntemplomban végeztük. A nagy belvárosi templomban liturgiáztunk a korlátozásokig, majd pedig egy kis szobában alakítottam ki a helyet, és interneten folyt minden. Baltási Nándor plébános úrral gondolkodunk együtt mindig, hogyan lehet a legjobban végezni a dolgunkat. Természetesen, a szabályokat betartva, padok, kezek fertőtlenítése és maszkviselés mellett, de így is öröm és áldás együtt lenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában