általános és középiskolás diá­koknak

2020.06.10. 07:25

Írj te is a hősökről! – Pályázatot hirdetett a VOKE

Újabb pályázatot hirdettek iskolásoknak a koronavírus-­járvány kapcsán.

Bokros Judit

A hétköznapi hősök köztünk járnak s jó példát mutatnak Fotó: Fehér Gábor (FMH-archív)

Fotó: gaborfeherphoto

A hétköznapi hősökről több szó esik az utóbbi időben, hiszen szinte bárki azzá válhat, aki adott helyzetben kiemelkedően cselekszik, vagy többet nyújt, mint ami alapvetően elvárható tőle. A koronavírus-járvány miatti karantén időszakában talán még több tapasztalatot szerezhettünk arról, hogy ki is a hétköznapi hős. A VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház legújabb pályázata e témára épít. A „Mi fakad a tollamból?” Másképp Hétköznapi hősök címmel meghirdetett pályázattal általános és középiskolás diá­kokat céloztak meg, akiktől verseket, meséket, történeteket várnak. Nem csupán egyéni alkotók, hanem csoportok, kisközösségek is jelentkezhetnek. A téma kapcsán a művelődési ház példákat is hoz a hétköznapi hősökre. Tekinthetünk így orvosokra, betegápolókra, rendőrökre, katonákra. Lehet azonban hétköznapi hős egy diák is, aki szorgalmasan tanult az elmúlt időszakban, vagy egy édesanya, aki egyszerre látta el a családját és a munkahelyi feladatait. És így tovább.

A hétköznapi hősök köztünk járnak s jó példát mutatnak Fotó: Fehér Gábor (FMH-archív)

A határidő június 30-a, az alkotásokat a [email protected] e-mail-címre várják. A legjobb írások ké­szítői könyvjutalomban részesülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában