Utánajártunk

2020.06.14. 07:00

Elfér-e két futó a Halesz parki pályán?

Olvasónk szemmértéke szerint a Halesz parkban épülő futópálya elkészülte után minden bizonnyal keskenyebb lesz a „bevett”, szerinte jól használható szélességnél. Utánajártunk, tényleg így van-e ez, és ha igen, mi az oka ennek.

Héjj Vivien

A Haleszban kanyargó futópályán egymással szemben biztosan nem szabad majd futni Fotó: Fehér Gábor / FMH

Fotó: gaborfeherphoto

Amint arról már korábban beszámoltunk, az Országos Futópálya-építési Program keretében tizenkét település, köztük Székesfehérvár is a támogatottak listájára került, így rekortán borítású futópálya épülhet. A Halesz park az elmúlt évek során számos fejlesztésen esett át, és az új pálya is itt kap helyet, így a szabadidő aktív eltöltésére további lehetőségeket kínál a helyszín. A munkálatok már megkezdődtek, lassan az arra járók is láthatják, milyennek ígérkezik a végeredmény.

Olvasónk jelezte, szerinte a készülő pálya – összehasonlítva például a Bregyó közben már működő pályával – a megszokottnál jóval keskenyebbnek tűnik. Ez olvasónk szerint az előzésnél is gondokat jelenthet majd, ha két, egymással szemben futó ember találkozik, akkor pedig különösen.

A Haleszban kanyargó futópályán egymással szemben biztosan nem szabad majd futni Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A problémafelvetéssel kapcsolatban megkerestük a kivitelezést végző céget. Bozai István, a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, mivel a futópálya építése egy országos program keretében zajlik, ezért előre meghatározták a kialakítandó terület szélességét és hosszúságát, a kivitelezés ettől nem térhet el. A rekortán pálya mindössze 1,2 méter széles lesz. Különlegességnek mondható, hogy csak egy irányban lehet majd használni, így biztonságosan elfuthat egymás mellett két, egy irányba tartó sportoló.

Szintén olvasói jelzés alapján merült fel, hogy az egy kilométer hosszú futópálya egyes szakaszai a játszóteret is érintik, így nagyobb esély van arra, hogy a gyerekek a játék hevében a futók között találják magukat, ami könnyen balesetveszélyes lehet. Mint megtudtuk, a megadott, minimálisan elvárt hosszúságú nyomvonalat csak úgy lehetett kialakítani, hogy az a park minden részét érinti, ezáltal a játszóteret is. Így tehát érdemes lesz különösen figyelni a mászókázó és csúszdázó lurkókra. A sportolók a tervek szerint augusztus végén vehetik birtokba az elkészült területet, melynek beruházási költsége közel hatvanmillió forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában