Koronavírus

2020.06.26. 14:00

A Fejér megyei egyetemek többségén is online államvizsgát tartanak

A koronavírus új helyzet elé állította az egyetemeket és a hallgatókat egyaránt, volt, aki szerint nem könnyített a helyzeten az online vizsga, kicsit talán még nehezebb is volt a feladat.

Nagy Marietta

A vírus miatt oly sok más mellett az egyetemi élet is felborult. Március 11-én este derült ki, hogy az egyetemek bizonytalan időre bezárnak. Az oktatás két hétig szünetelt, és ez idő alatt igyekeztek az oktatást az online térbe terelni, hiszen pontos információ nem érkezett arról, hogy az egyetemek meddig tartanak zárva. Leginkább azok a tanulók várták a fejleményeket, akik államvizsgáztak.

A Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán hétfőn indultak az államvizsgák, összesen 26 hallgató ad számot tudásáról. Ez az első alkalom, hogy 2016 óta alapszakos hallgatók végeznek az egyetemen – tudtuk meg a campustól. A vizsgák személyes jelenléttel zajlanak, kézfertőtlenítővel és arcmaszkokkal készülnek a helyszíneken. A Corvinus Egyetem is normál órarenddel szeretné indítani az őszi félévet, hacsak a körülmények nem szólnak közbe, és kényszerítik őket másra. Azt is megtudtuk, hogy a koronavírus felgyorsította a digitalizáció folyamatait, mely során rengeteg tapasztalatot szereztek, melyeket a jövőben is hasznosítani fognak az oktatás modernizálásában.

A Dunaújvárosi Egyetemen szintén hétfőn kezdődtek meg az államvizsgák. A megfelelő előírások mellett a hallgatók személyesen jelennek meg a megadott időpontban. Hogy egy térben a lehető legkevesebben tartózkodjanak, a vizsgabizottság létszáma maximum 3 fő, ahogy a vizsgázók száma is maximalizálva lett. A nyelvvizsgamentességnek köszönhetően az egyetem nagyjából 2000 darab diplomát tud majd kipostázni a záróvizsgák végeztével. A kialakult helyzetre a Dunaújvárosi Egyetem rugalmasan tudott reagálni, mert több éve tart már náluk az online oktatás, így az átállás is könnyebb volt.

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán az államvizsgák július 6–7–8-án lesznek, melyeket online, egy videóhívásos program segítségével tartanak. Az egyetemen 99 diák záróvizsgázik, és remélhetőleg ugyanennyien szerzik meg a diplomájukat is. Az egyetem a szeptemberi hónapra hagyományos órarendet tervez, az előzetes tárgyfelvétel már meg is történt. Vannak ugyanakkor olyan tárgyaik, amelyeket eddig is interneten keresztül tartottak, s felmerült az is, hogy a nagy létszámú előadásokat online tartsák meg.

A nyelvvizsgamentességnek köszönhetően többen kaphatnak diplomát
Fotó: FMH-archív

A Kodolányi János Egyetemen az államvizsgák június 6-án indultak és június 24-én fejeződtek be. A vizsgák online zajlottak, és közel hétszázan tettek sikeres záróvizsgát. Elmondásuk szerint hallgatóik 85 százaléka szeretné, hogy továbbra is folytassák a távoktatási formát. A személyes oktatás hívei inkább a gyakorlatigényes szakmai oktatás diákjai.

Somogyfoki Veronika megyeszékhelyi lakos a Semmelweis Egyetemre járt gondozás és prevenció szak védőnő szakirányra. Tőle megtudtuk, hogy minden vizsgára az egyetem épületeiben került sor, először is az írásbeli záróvizsgára. Az egyetemre belépve a járványügyi szabályokat betartva kezdhették el a vizsgát, ami előtt lázat mértek, kellően nagy távolságokra ültették a hallgatókat, és természetesen kötelező volt a maszk használata. Veronika kifejezetten örült annak, hogy az épületben vizsgázhat, hiszen ez egy hivatalosabb lezárása az egyetemi éveknek.

A gyakorlati záróvizsga a Védőnői Tanácsadó helyett egy demonstrációs teremben zajlott, ahol játékbabán kellett a vizsgálatokat imitálni, a várandós nőket pedig tanáraik játszották el. A területi gyakorlatukból több hét elmaradt, így valódi gyakorlati tapasztalatot nem tudtak szerezni, de Veronikának szerencséje volt, mert tudott menni önállóan családlátogatásra. Ezek mellett úgy gondolja, hogy nem az elmaradt pár hét gyakorlata alatt szerezhetik meg a szükséges tudást, hanem a négy év alatt kapott oktatás segítette hozzá a megtanultakhoz.

Berta Dóra szintén székesfehérvári lakos, ő az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző karán tanult, csecsemő- és kisgyermeknevelőnek. Az államvizsgája előtt egy héttel online megbeszélést tartottak, ahol megegyeztek, nem akarnak a vizsgázónak kellemetlenséget okozni, ezért nem kérték, hogy mutassák be környezetüket, csak ha gyanúba keveredik valaki. Vegyes érzései vannak azzal kapcsolatban, hogy jobb volt-e interneten keresztül vizsgázni, félt az új felület használatától.

A megpróbáltatás előtt be kellett lépni az alkalmazásba eligazításra, majd várniuk kellett, hogy sorra kerüljenek. Dóra elmondta, hogy ezek a várakozásteljes pillanatok nagy feszültséget okoztak neki, hiszen nem volt kivel beszélgetni, csak ő volt, a laptopja és a csend. Ilyenkor a diák fejében folyamatosan az cikázik, hogy vajon a tétel melyik részét nem tudja, és miért nem tanult még többet. A vírus miatt a záróvizsgája csak két részből állt, a szakdolgozat védéséből és egy tétel ismertetéséből, melynek számát számítógép sorsolta ki a felelőnek. Nem érezte, hogy könnyebb lett volna a diploma megszerzése, hiszen most is küzdeniük kellett a tanulóknak, új akadályokkal kellett szembesülniük, ami bizonytalanságra adott okot.

Ezek is érdekelhetik