A diákok szemével

2020.05.20. 07:10

Szakmák mozija címmel hirdetett felsős és középiskolás diákoknak pályázatot a Székesfehérvári Szakképzési Centrum

Egészen július végéig várják a pályamunkákat.

Borsányi Bea

A már szakmát tanuló diákok is jelentkezhetnek

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A pályázatot eredetileg márciusban hirdette meg a szakképzési centrum, még mielőtt bevezették volna a digitális oktatást. Emiatt viszont módosították a határidőt és egészen július 31-ig várják a legnagyobb videómegosztó hálózatra feltöltött alkotásokat. A szervezők olyan videókat, digitális prezentációkat, fotó-összeállításokat vagy egyéb vizuális mozgóképalkotásokat várnak, amelyek egy-egy szakmát hivatottak bemutatni, népszerűsíteni valamilyen, a pályázó által meghatározott szempont alapján.

Arra vagyunk leginkább kíváncsiak, hogyan látnak a még pályaválasztás előtt állók, illetve a már szakmát tanulók egy-egy hivatást, foglalkozást. A technikai kivitelezés a mai fiataloknak biztosan nem jelent gondot, hiszen a legtöbbjük remekül ismeri a mobiltelefonja nyújtotta lehetőségeket, tudja, mit tud vele megcsinálni – mondta el Bozzai Tímea, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum szakmai vezetője.

A már szakmát tanuló diákok is jelentkezhetnek
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ami a legfeljebb 5 perces alkotásokat illeti, azok tényleg bármilyen műfajban készülhetnek – lehet videó, amelyben a pályázó saját maga játszik el egy szakmát, vagy ugyanezt teheti mondjuk kis figurákkal, összevághat az általa választott szakmából életképeket, fotókat, prezentációt. A lényeg az adott szakma népszerűsítése. A pályázatra 5–13. osztályos tanulók munkáit várják, nem csak Fejér megyéből, az ország területéről bárhonnan pályázhatnak a diákok.

Mit kell még tenni a pályázati munka elkészítésén túl? Töltsék fel a kész munkát a legnagyobb videómegosztóra! Töltsék le az adatvédelmi nyilatkozatot a https://szfszc.hu/portal/videopalyazat oldalról, amellyel hozzájárulnak a videó megjelenítéséhez! Kérik, hogy a szülők is írják alá a nyilatkozatot! Ezt és a jelentkezési lapot beszkennelve, valamint a feltöltés helyének linkjét a [email protected] címre várják július 31-ig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában