Tovább erősödik a magyar vidék

2020.05.23. 07:15

Magyar falu program: idén is 150 milliárd forint jut a kistelepülések fejlesztésére

A falvak népességmegtartó erejét szolgáló Magyar falu programnak (MFP) köszönhetően a kistelepülések versenyképessége egyre növekszik. Pénteken három megyei községben – Vál, Alcsútdoboz, Etyek – is látogatást tett a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Gyopáros Alpár.

Kecskés Zoltán

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A kormánybiztos egyeztetett a települések polgármestereivel, valamint Tessely Zoltán országgyűlési képviselővel, miniszterelnöki biztossal. Középpontban a Magyar falu program szerepelt. A váli polgármesteri hivatalban megtartott sajtótájékoztatón Tessely Zoltán a választókerület egészéről beszélt. Elmondta, hogy a kerületében 30 olyan település található, amely a Magyar falu program lehetőségeivel élhet, és ebből már 28-an sikeresen meg is tették: 63 pályázat útján mintegy 765 millió forintot fordítottak a falvak a fejlesztésre. A legkisebb pályázati összeg 1 millió, míg a legnagyobb 35 millió forint volt. Kiemelte, hogy mindegyik beruházás egy-egy kis lépés, de annál fontosabb a célhoz vezető úton.

Továbbra is lendületben

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos egyértelművé tette, hogy továbbra is lendületben a Magyar falu program, amely egy közös munka eredménye. Kiemelte, hogy miután Orbán Viktor miniszterelnök 2018-ban kihirdette a programot, országjáró körutat tartottak. Több mint 80 helyszínen egyeztettek az adott térség polgármestereivel, alpolgármestereivel, jegyzőivel, egyházfiaival, a civil szervezetek vezetőivel vagy éppenséggel az adott falu lakóival. Ennek eredménye ez a sikeres program. Továbbá megköszönte a vidéki emberek fegyelmezettségét a koronavírus idején, aminek köszönhetően vidéken az élet nem állt le, a pályázatok beadása folyamatos, a beruházások megvalósulása is szépen halad. Akárcsak tavaly, idén is összesen 150 milliárd forint jut a kistelepülések fejlesztésére.

A jövő szolgálatában

A váli önkormányzat 60 millió forintos támogatást nyert két terület fejlesztésére – nyilatkozta lapunknak Bechtold Tamás, a település polgármestere. Hangsúlyozta, hogy a központi támogatások a jelen és a jövő nemzedékét szolgálják. Elég csak a hőn áhított szolgálati lakásra megnyert 30 milliót említeni.

– A 2011-ben átadott egészségház tetőterében alakítunk ki egy bruttó 80 négyzetméteres lakást, amely nagy jelentőségű a jövőre nézve. Korábban több hasonló ingatlannal rendelkezett az önkormányzat, amiből egyrészt bevétele származott, másrészről vonzóbbá tudta tenni a települést az óvodai és iskolai pedagógusok vagy akár az egészségügyben munkát keresők számára. Ezért nagy szükség volt az újabb szolgálati lakásra, amelyből a régmúlthoz képest csupán néhány maradt a faluban – tette hozzá.

Körbejárás Etyeken: több falurész is megújulhat a Magyar falu program keretében, mintegy 50 millió forint értékben
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Hasonlóan fontos beruházásnak nevezte a Burgondia utca két szakaszának felújítását is. Itt teljes szerkezetcserére van szükség, a burkolat teljesen elhasználódott, ráadásul a víz­elvezetéssel is nagyobb problémák vannak. Így mintegy 60 millió forintból – 30 millió az MFP-ből, 15 millió a Belügyminisztérium önkormányzati fejlesztésekre kiírt pályázatából és 15 millió önrészből – valósulhat meg. A projekt jelenleg közbeszerzés alatt áll. Kiemelte, hogy igyekeznek a jövőben is minden pályázati lehetőséget megragadni. Már benyújtották a tendert a háziorvosi és védőnői szolgálat fejlesztésére 5 millió forint értékben. Még tervben van a Váli Mesevölgy Óvoda fejlesztése, amely magában foglalná az épület teljes tetőszerkezet-cseréjét, valamint új játékeszközök telepítését az óvoda udvarán.

Egy igazi sikertörténet

Nemcsak Válon örülnek a program pályázatainak, hanem az arborétumáról híres Alcsútdobozon is.

– Tavaly a Magyar falu program négy pályázatán indultunk el, és szerencsére két beadványunkkal támogatást nyertünk – kezdte nyilatkozatát Tóth Erika polgármester. Hangsúlyozta, hogy az MFP csodálatos lehetőség a falvaknak. Olyan fejlesztések valósulhatnak meg általa, amire a községben élő embereknek valóban szükségük van. Alcsútdoboz a tavalyi pályázaton összesen 16,4 millió forintot nyert meg. 13,8 millió forintból valósulhat meg idén nyáron a Háromhárs Óvoda tetőburkolat-cseréje. A tervek szerint szeptemberben már egy megújult óvoda várja a gyerekeket – mondta a polgármester. – Ugyancsak a Magyar falu programban nyert 2,6 milliós támogatásokból új eszközöket, gépeket vásároltunk az önkormányzati területek karbantartásához. Többek között fűnyíró traktort, áramfejlesztőt, fűkaszákat és teleszkópos lombvágót vettünk, amely a veszélyes faágak eltávolítására szolgál – teszi hozzá. Abban reménykedik, hogy azok a pályázataik, amelyek tavaly nem nyertek, idén célba érnek. Szeretné a község szívében található többfunkciós alcsútdobozi sportcsarnok közösségi színterét felújítani. Szintén tervben van az arborétum hátsó részéhez vezető, stratégiai célokat szolgáló út belterületi szakaszának aszfaltozása.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Közel 50 millióból fejlődik Etyek

Mindössze negyedóra autóút Alcsútdoboztól, és megérkezünk Etyek szőlőtőkékkel és borospincékkel ölelt vidékére. A Magyar falu program keretében az elmúlt időszakban közel 50 millió forint értékben indultak el itt fejlesztések. A közterületi feladatellátást szolgáló eszközbeszerzésektől (11, 7 millió) kezdve a Kossuth utcai járda (4,2 millió), a Körpince köz (12,6 millió) felújításán át az óvodai fejlesztő játékok (3,8 millió) és a 18+1 személyes szállítóbusz (15 millió) beszerzéséig. Nem beszélve a temetői urnafalról (2,6 millió). A polgármester, Zólyomi Tamás vezette körbe és mutatta be a fejlesztéseket Gyopáros Alpárnak és Tessely Zoltánnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában