Koronavírus Fejérben

2020.04.03. 07:25

Házhoz megy a piac Fehérváron

A városi piac kedvelt és ismert termékei közül egyeseket a vásárlók már otthonról is megrendelhetnek. E lehetőség különösen előnyös a veszélyeztetettebb, 65 év feletti korosztály számára.

Sági Zoltán

Borbás Edit békeidőben szállít gyümölcsöt iskoláknak is

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Székesfehérvár városgondnoksága kedden a Facebook-oldalán is nyilvánosságra hozta a piac azon kereskedőit, akik az általuk árusított termékekből megrendelésre házhoz szállítást vállalnak. Mivel idősebb olvasóink a szóban forgó kereskedők interneten közreadott telefonszámához nem biztos, hogy hozzáférnek, alább – kivételesen – mi is közöljük őket. A felsorolt hat vállalkozás közül három különféle húskészítményekkel áll a megrendelők szolgálatára. A 06/20-352-2800-as számon hívható Alba-Böllér egyelőre csak április 14-e után vállal kiszállítást. Akkortól azonban kínál majd tőkehúst, füstölt árut, tepertőt és felvágottat is. A 06/30-537-2689-en hívható Éva 3 hentes üzlet füstölt áruval, felvágottakkal, sonkával, szalonnával, kolbásszal, hurkával, kenőmájassal és disznósajttal áll már most is az érdeklődők rendelkezésére.

A 06/30-407-0554-en elérhető Vito Hús baromfihúst, sertéshúst, marhahúst és füstölt árut, valamint felvágottat is házhoz szállít. Mint Fehér Márk üzletvezető elmondta, a kiszállítást hétfőn indították be, azóta egyre több a megrendelés. Csütörtökre megoldották a bankkártyás fizetést is, mert a többség – érthető okból – inkább így kívánta rendezni vásárlását. Jelentősebb igény – a húsvét közeledtén – a sonkafélékre mutatkozik.

Borbás Edit békeidőben szállít gyümölcsöt iskoláknak is
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Zöldség- és gyümölcskiszál­lítást két kereskedő kínál. Bors Klára egyéni vállalkozó a rendeléseket a 06/30-650-2972-n várja. Bankkártyás fizetés kiszállításkor itt is lehetséges. A rendelhető zöldségek főként a répa, burgonya, hagyma, káposzta, saláta, retek, bab és a mák. A gyümölcsök pedig az alma, narancs, banán és szőlő. Kapható még száraztészta, csomagolt élelmiszer, üdítő, palackos ital, édesség, fűszer és egyéb csemegeáru is. Borbás Edit őstermelőt a 06/20-390-4535-ön érik el a vásárlók. Ő amellett, hogy e fagyveszélyes napokban éjszakánként és hajnalonta a gyümölcsösök védelmével is foglalatoskodik, nappal almát, burgonyát és vöröshagymát szállít házhoz.

Ezentúl adalékmentes gyümölcslevekkel (birs, alma, körte, meggy, homoktövis stb.) is rendelkezésre áll. A 06/70-631-9632-es telefonszámot ­Metzen Brigitta veszi fel, akitől reform­élelmiszereket, magokat, édességeket és aszalványokat rendelhetünk. De kapható nála eritrit, lenmag, bulgur, rizs, dió, mák, bab és aszalt gyümölcs is – valamint csokitallér, konyakos meggy, mogyoró, kesudió, töltött csoki és drazsé. Brigitta a piacon töltött délelőtt után egyelőre 14 és 15 óra között szállít ki, mert aztán otthon őt is várja a harmadik műszak: a család.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában