a falu közös ünnepeinek méltó helyszínéül is szolgálhatna

2020.03.04. 07:15

Szoborparkot szeretnének Vértesbogláron

Szoborparkot létesítenének a településen, amely egyben a falu közös ünnepeinek méltó helyszínéül is szolgálhatna. Március 15-ig a bogláriak is tehetnek javaslatot arra, hol alakítsák ki az emlékparkot.

Borsányi Bea

A tervek szerint az 1956-os emlékmű is átkerülne a szoborparkba Fotó: A szerző

– Egy helyi vállalkozó nagyjából két éve pályázott és nyert is pénzt egy ’56-os emlékmű elkészítésére. Ahányan voltunk, annyifelé szerettük volna felállítani. Végül az idő rövidségére való tekintettel – mivel a pályázat megszabta a szobor felállításának határidejét is – az alkotás a Május 1. utcában lett elhelyezve, de már akkor abban maradtunk, ha találunk egy megfelelő helyet, áthelyezzük oda – mesélte Sztányi István, polgármester. Kerestek is egy szakembert, aki felmérte a települést és szakmai javaslatot tett arra, hol lehetne egy emlékparkot megfelelően kialakítani. Az előzetes tanulmány a Kossuth utca alsó részét javasolja helyszínnek, ezzel egyidejűleg pedig a szovjet emlékmű előtti Mária szobrot javasolja áthelyezni oly módon, hogy az a templommal szemben, ahhoz egy kicsit közelebb helyezkedjen el. Egy másik elképzelés a Kossuth utca felső részén, a templommal átellenben található kis pihenőparknak az átalakítása lenne. A vélemények azonban megoszlanak, ezért az önkormányzati hivatal úgy döntött, megkérdezi a lakókat.

A tervek szerint az 1956-os emlékmű is átkerülne a szoborparkba
Fotó: A szerző

A polgármester azt is elárulta, elképzelése szerint az 56-os emlékmű mellett a későbbiekben további emlékműveket, szobrokat is felállíthatnának. Így például az 1849-ben kivégzett mártír pap, Streith Miklós emlékére, aki 1849. április 14-én a káplánjával, König Mórral kihirdettette a vértesboglári templomban a függetlenségi nyilatkozatot. Ő maga ugyan csak a nép felfegyverzésének parancsát magyarázta el híveinek, ám augusztusban a község császárhű jegyzője és bírója feljelentette őket a Bicskére érkező osztrák dandár parancsnokánál. Streithet nem tartóztatták le, csak a káplánt, de mivel a pap kikérte magának, hogy Königet Kossuth-kutyának nevezték, amikor érte mentek, ezért őt is elvitték és végül kivégezték. A történet érdekessége, hogy ugyanakkor König halálos ítéletét vagyonelkobzásra és 15 évi várfogságra módosították. Streith szobrával kapcsolatban Sztányi István megjegyezte, már keresik az anyagi forrásokat a megvalósításra. Nem mellesleg ebbe a szoborparkba kerülhetne a németek kitelepítési emlékműve is, amelyet a kisebbségi önkormányzat szeretne felállítani. A szoborpark kialakításával kapcsolatban március 15-ig várják a lakosság véleményét, amelyet leadhatnak a Közösségi Házban, vagy elküldhetik a [email protected] e-mail-címre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában