Herman Ottó is jellemezte már a csukát

A csukának két édesvízi és három tengeri rokona ismert, s bizony a harcsa mellett ez a faj nő a legnagyobbra a ragadozók közül, ha annak minden lehetősége adott. Az ívási időszakot nem számítva egész évben eredményesen horgászható.

Vízközt járó hal, amelyik lesből támad: a Velencei-tóban gyakran lehet a nád mellett megakasztani. Nagy küzdő, ezért igen élvezetes a horgászata, s ha nem megfelelően felkészített szereléssel próbálkozunk, könnyedén pórul járhatunk vele.

Jellegzetes az alakja, ezért más halfajjal nemigen lehet összetéveszteni. Teste hosszúkás, oldalról kissé lapított. Száját hatalmasra tudja nyitni, és olyan fogsorral rendelkezik, hogy kis halnak nincs menekvése.

Herman Ottó ezt írja róla A magyar halászat című hatalmas művében:

„A közcsuka igazi rablóhal és igazán telhetetlen, mindent befal, még saját faját sem kímélve meg, s ha egyszer megfeküdt és lesni kezd, teljesen megfeledkezik minden óvatosságról. Csukaesze csak a prédán jár, annyira, hogy a csapóhurkot egészen kényelmesen reá lehet vetni. Jól találja magát folyókban, tavakban, szóval a kis patakot kivéve, mindenféle vízben s egész élete merő prédajárás és lesekedés. Különösen éjjel garázdálkodik, s alkonyatkor például a holtágak csendjét minden percben megszakítja a rabló hatalmas loccsantása, a midőn valamely boldogtalan küszhalat megczélozott, s a vízfelszínre is felcsapva elkapott. Mindig alulról fölfelé támad – szája, szeme is erre van alkotva. A közcsuka falánksága révén gyorsan növekedik s már életének első évében elérheti a 30 centimétert. Húsa fehér, szíjjas, jóízű és kevés benne a szálka.”

A Mohosz kimutatása szerint az abszolút magyarországi rekord 1994-ben született, a csuka súlya 20,47 kilogramm volt.