Nincs végleges, lezárt szavazási eredmény

2020.03.24. 07:20

A tankerület válaszai a Vörösmarty ügyében

Török Szabolcsot, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatóját kérdezte lapunk a Vörösmarty-iskola esetleges fenntartóváltását tartalmazó ügyben. A cikkben a válaszok.

Majer Tamás

„A tankerületi központok által fenntartott iskolák fenntartói jogának átadásáról az oktatásért felelős miniszter dönt” Fotó: NN (FMH-archív)

Fotó: NAGY NORBERT

Előbb gyorsan összefoglaljuk a hétfőn megjelent írásunkat. Arról van szó, hogy a Hit Gyülekezete ez év február 27-én szándéknyilatkozatot küldött el az illetékeseknek, miszerint átvenné a Vörösmarty Mihály Általános Iskola fenntartását. Ezt a szándéknyilatkozatot azután március 20-i keltezéssel – mint az Horváth András, a Hit Gyülekezete oktatási főigazgatója lapunkban is idézett, Török Szabolcsnak címzett levelében áll – felfüggesztették, mégpedig a koronavírus-járvány miatt.

Írtunk arról is, hogy volt egy szavazás múlt csütörtökön, pénteken az iskolában arról – a szülők és a pedagógusok körében –, hogy óhajtják-e az esetleges fenntartóváltást. A tudomásunkra jutott információ – egész egyszerűen az egyik közösségi oldalon megosztottak – szerint: nem.

„A tankerületi központok által fenntartott iskolák fenntartói jogának
átadásáról az oktatásért felelős miniszter dönt” Fotó: Nagy Norbert (FMH-archív)

A tankerület első emberét arról kérdeztük, hogy szándékukban áll-e átadni az intézményt, illetve hogy mi lett a szavazás hivatalos eredménye. Megtudhattuk, a fenntartói jog átadásáról ők nem dönthetnek.

– Tájékoztatom arról, hogy a nemzeti köznevelési törvény előírásai alapján – kezdte válaszát Török Szabolcs – a tankerületi központok által fenntartott iskolák fenntartói jogának átadásáról az oktatásért felelős miniszter dönt. Abban az esetben, ha egy intézményfenntartó kinyilvánítja szándékát, hogy átvegye egy, a tankerületi központ által fenntartott iskola fenntartói jogát, a tankerületi központ feladata és hatásköre a véleményezési folyamat megszervezése és lebonyolítása. A tankerület szerepe a döntéshez szükséges információk összegyűjtésére korlátozódik, az átadással kapcsolatosan csak előkészítő szerepe van. Tekintettel arra a tényre, hogy a Hit Gyülekezete felfüggesztette az átvételi szándékát, a szülői véleményezési eljárást leállítottuk, így nincs végleges, lezárt szavazási eredmény a kérdésről – írta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában