Tollfosztó délután, tánc és tollasbál Vértesbogláron

– Nyáron vagy kora ősszel megkopasztották az élő libákat, kacsákat, a tollat pedig gondosan elrakták. Az állat tolla persze aztán újból kinőtt, így amikor levágták, lehetőség volt akár még egy második kopasztásra is. Ez ugyan már nem volt olyan szép, jó minőségű toll, mint az első kopasztásból származó, de azért ezt is felhasználták. Leforrázták, megmosták, és este, amikor már kialudt a sparheltben a tűz, papírt tettek rá, arra terítették a rengeteg vizes tollat. Aztán időnként dörzsölték, borzolták, hogy gyorsabban száradjon – mesélte Bauer Jánosné, Nusi néni, akit Vértesbogláron bizony mindenki ismer, hiszen hosszú ideig volt a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is.

Kopasztás előtt tiszta szalmát tettek a libák óljába, hogy ne koszolódjon a tolluk. Amelyik gazdasszony kapzsi volt, az úgy megkopasztotta a libáit, hogy még pelyhes tolluk sem maradt. De persze mindjárt jobban érthető ez is, ha tudja az ember, hogy nem mindenkinek volt sok libája, egy jó dunyhába pedig 4 kilogramm tollat kellett tömni. A lányok két dunyhát és két párnát vittek a stafírungban, a legények csak egyet. A kevésbé tehetős házaknál akár évekig is gyűjtötték a dunyhára valót. A tollfosztás a novembertől farsangig terjedő időszakban történt: 5-6 környékben lakó asszony összeült, felváltva mindig másik háznál és minden egyes toll száráról lehúzták a puha fehér tollat. A földre dobott szárat sem dobták ki – sváboknál főleg szokás volt mindig is a spórolás, a gazdaságosság – összesöpörték és székpárnát tömtek belőle. Amikor végeztek – a munka a toll mennyiségétől függően akár egy hétig is eltartott –, megtartották a tollasbált.

– Ez nem egy zenés összejövetelt jelentett, hanem azt, hogy a háziasszony tejeskávéval és süteményekkel kínálta a fosztásban résztvevő asszonyokat. Abban az időben nem volt olyan gazdag a kínálat, mint most nálunk a művelődési házban. Leginkább bejgli, vaníliás koszorú, füles fánk, habos sütemény – kakaós piskóta, tetején felvert tejszínhabbal – került az asztalra, attól függően, mennyire volt módos a ház, ahol fosztottak az asszonyok – mesélte Nusi néni. Volt, ahol a tejeskávé mellett borleves is készült, amibe kvircedlit – kemény, babapiskóta formájúra szaggatott piskóta – mártogattak, ami, ahogy Nusi néni kihangsúlyozta, nem olyan, mint amit Pusztavámon sütnek. Annak idején 12-13 éves gyerekek már kaphattak belőle egy kicsit, azon felül, amit persze titokban kortyoltak el belőle. Jegyezzük hát ide Nusi néni borlevesének receptjét is: 1 liter hideg fehérborhoz, 1 liter vizet öntünk, adunk hozzá egy jó teáskanál szegfűszeget, 6 egész tojást és 25-30 dekagramm cukrot. A hozzávalókat habverővel addig keverjük, amíg a leves fel nem fő. Utána leszűrjük és hagyjuk kihűlni. Hidegen fogyasztjuk.

A szombati tollasbálon meg is lehetett kóstolni Nusi néni borlevesét, de az asztalon számos sváb sütemény közül lehetett még választani, amit a helyi asszonyok sütöttek – többfajta kuglóf, farsangi és füles fánk, vaníliás karika, kvircedli és számos más finomság. Nem maradt el a jó tejeskávé sem, amit felnőttek, gyerekek egyaránt szívesen fogyasztottak, miután megnézték az óvodások, az általános, illetve a középiskolások műsorát, majd körbeülték a nagy asztalt, ahol kipróbálhatták a tollfosztást is.