beruházások valósulnak meg

2020.02.27. 07:45

Stabil a költségvetés – Megújul az iskola tetőzete Csákváron

Idén is megrendezik a Vértes Szíve Natúrfesztet, s ebben az évben kétnapos lesz az esemény, határozott a képviselő-testület keddi ülésén.

Borsányi Bea

Illés Szabolcs tájékoztatta lapunkat

Fotó: FMH-ARCHÍV

A napirendi pontok közül a legfontosabb talán a város költségvetésének elfogadása volt, amelyre most került sor. Ahogy azt Illés Szabolcs polgármester elmondta, az előző évekhez hasonlóan továbbra is stabil az önkormányzat költségvetése, amelynek nincs sem hitelállománya, sem egyéb tartozása. Sőt, jelentős működési tartalékot tudtak felhalmozni, ami azt jelenti, hogy nem lesz akadálya annak, hogy a településen akár önerős, akár egyéb pályázati beruházások valósuljanak meg ebben az évben is.

Illés Szabolcs tájékoztatta lapunkat
Fotó: FMH-ARCHÍV

Az egyik ilyen beruházás az általános iskola tetejének felújítása lesz, amely tavaly többször is beázott a nagy nyári esőzések idején. Az önkormányzat akkor pályázott a Belügyminisztériumnál, hogy vis maior támogatást kapjon a komplett tető felújítására, ami nagyjából 50 millió forintba kerül. Ebből most előlegként 6 millió forintot kapott a kisváros, amit a tervek szerint a tornaterem feletti tetőrészre fordítanak, ugyanis ott a legrosszabb a tető állapota, ráadásul a teremben éppen a napokban cserélték ki a padlóburkolatot.

A munkára az önkormányzat már bekérte az ajánlatokat. A testület döntött arról is, hogy idén is megrendezi a Vértes Szíve Natúrfesztet, ám ebben az évben kétnapos lesz az esemény, amelyet május 16–17-re terveznek, és két távon egy mountain-bike, valamint szintén két távon egy országúti kerékpárversenyt is magában foglal. Forgalmirend­-változásról is határoztak, méghozzá a Szolgáltató ház oldalában, ahol megfordul az eddigi egyirányúsítás iránya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában