összekovácsolni a lakosságot

2020.02.17. 07:20

Különleges programokra készülnek Kincsesbányán

Átszervezett közösségi élettel, új munkatársakkal kezdődik az idei programok sorozata Kincsesbányán. A cél az, hogy felpezsdüljön a kulturális és sportélet, s a közeli tervekben szerepel egy központi rendezvénytér, szabadtéri sportpark kialakítása is.

Tihanyi Tamás

Murányi Mariann polgármestertől (balra) nem idegen a kulturális szerep. Mellette Bugyi Erika művelődésszervező Fotó: TT

Murányi Mariann polgármester elmondta: a különféle közösségi programok a legalkalmasabbak a lakosság összekovácsolására, az ifjúság lakóhelyhez történő ragaszkodásának erősítésére és a szabadidő hasznos eltöltésére. A településvezető úgy véli, Kincsesbánya helyi tehetségeinek, sportolóinak, közösségi aktivistáinak révén olyan erőforrással rendelkezik, amely biztosítja a minden korosztályt kielégítő programok sokszínű kínálatát. A község két kulturális és közösségi színtérrel rendelkezik, melyekben ezentúl összehangoltan, a résztvevők létszámának megfelelően zajlanak a programok. A településen nagy az igény a korosztályok vagy érdeklődési körök szerinti kisebb csoportos, de ugyanakkor a jelentős számú érdeklődőt vonzó szabadidős lehetőségek iránt is.

Murányi Mariann polgármestertől (balra) nem idegen a kulturális
szerep. Mellette Bugyi Erika művelődésszervező Fotó: TT

A művelődési házban nagy létszámmal történnek meg a különböző beltéri sportesemények, illetve könyvtári, kulturális, szórakoztató estek, van „baba-mama klub”, alkotóműhely, társas- és kézműves foglalkozás az Integrált Közösségi Szolgáltató Térben, azaz a „Klubban”. Az egészséges életmód jegyében mozdul meg Kincsesbánya lakossága február végén, egy egész nap tartó, testi-lelki egészséget szolgáló programmal, s indul a báli szezon is. A márciusi sorozatot hagyományosan a nőnapi szórakoztató műsor nyitja meg a helyi férfiak előadásában, amelyre a lányok, asszonyok egy férfinapi rendezvénnyel válaszolnak majd. Ugyancsak összefogás révén körvonalazódik a majális: a sportolók és közösségi szervezők nagyszabású sport- és kulturális kavalkádra készülnek, majd újra megmérettetnek a falu legényei, s kiderül, ki lesz 2020-ban Kincsesbánya pünkösdi királya a hétpróbára jelentkező fiatalemberek közül. A tervek szerint táncházak, író-olvasó találkozók és egyéb programok váltják egymást az év folyamán, melyeknek célja olyan közösségi élmények szerzése, amelyek felülmúlják a megszokott szabadidős tevékenységek nyújtotta élményeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában