kerekasztal-beszélgetés és mise

2020.02.03. 07:30

Közös imádság, lelki programok a megszentelt életért

Szombaton, Urunk bemutatása napján, a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét megelőző napon – amely a Megszentelt Élet Világnapja is – délután szentségimádást tartottak a Ciszterci templomban, majd a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban a világban élő rendi közösségek találkozójával folytatódott a program, amelyet ünnepi püspöki mise zárt a Szent Imre-templomban.

Borsányi Bea

A püspöki tanácsos középkori festményeket hívott segítségül előadásán Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: gaborfeherphoto

II. János Pál pápa kezdeményezésére már több évtizede, 1997 óta Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án tartja a Római Katolikus Egyház a megszentelt élet világnapját. A szombati ünnepre ezért a Székesfehérvári Egyházmegye közös imádságra hívta a szerzetesrendek tagjait, az egyházmegye lelkiségi mozgalmait, szerzetes harmadrendjeit, ifjúsági-, felnőtt- és családközösségeit is.

Az ünnepi nap programjain részt vett a Ciszterci Obláció Nagy Szent Gertrúd Székesfehérvári Konvent, a Szent Imre Ferences Világi Rend közösségei, a Világban Élő Kármeliták Székesfehérvári Közössége, valamint a Magyarországi Szervita Világi Rend Szent Peregrin Testvérisége is.

A püspöki tanácsos középkori festményeket hívott segítségül előadásán
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A szentségimádást követően a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban Spányi Antal megyés püspök is köszöntötte „azokat, akik meghallva az Isten hívószavát, valamilyen különleges módon próbálnak hozzá kapcsolódni, figyelni az ő szavára és ezt a szót képviselni a világban.”

Ezt követően Száraz László, püspöki tanácsos, a Központi Szeminárium spirituálisa Az Eucharisztia erőforrás címmel tartott előadást a résztvevőknek, amelyet kerekasztal-beszélgetés követett a hétköznapi életszentség témakörében. A nap befejezéseként a megyés püspök celebrált misét a Szent Imre templomban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában