Sportos délután volt

2020.02.22. 07:05

A parasportokat is kipróbálhatták a Tóvárosi diákjai

A Magyar Szabadidősport Szövetség Magadért sportolj! elnevezésű programjának keretében a Tóvárosi Általános Iskolában a diákok számos sportolási lehetőséget kipróbálhattak.

Héjj Vivien

Fotó: FMH Archív (Nagy Norbert)

A program célja, hogy a gyermekek minél több sportolási lehetőséget kipróbálhassanak, ideértve a parasportokat is. A Tóvárosi Általános Iskola és az Arany János Általános Iskola diákjai érdeklődve vették birtokba a kihelyezett eszközöket.

Az eseményen részt vett Östör Annamária, az egészségügyi, sport és társadalmi fenntarthatóság tanácsnoka, aki köszöntőbeszédében elmondta, a város számára nagyon fontos a sport, az egészséges életmód. – Az esélyegyenlőség és egymás megismerése is szükségszerű. Segítsük egymást és segítsünk a fogyatékkal élőknek. Nagyon örülök, hogy megvalósulhatott ez az integrált sportnap – fogalmazott az önkormányzat tanácsnoka. Az 1996-ban Atlantában 200 méteres vegyesúszásban olimpiai bajnoki aranyérmet nyert Czene Attila is jelen volt a sportprogramon.

A parasportokban is kipróbálhatták magukat a gyerekek
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Feladatunknak érezzük a családok és a lakosság megmozgatását. A mai nap célja az épek sportjának és a fogyatékossággal élők sportjának az integrálása, gondolva itt a február 22-i magyar parasport napjára is. A gyerekek nagyon szeretik a paravívást is, és minden előítélet nélkül beleülnek a kerekesszékbe. A program egyik fő tematikája, hogy érzékenyítsük a diákokat – mondta kérdésünkre Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke.

 

Lengyel Zsófia szerint lényeges, hogy fiatal korban elkezdődjön a gyermekek érzékenyítése. – Természetesen egy felnövő generációról van szó, így nagyon fontos, hogy ők már gyerekkoruktól kezdve magukkal vigyék: a fogyatékossággal élők is ugyanolyan emberek, csak valami miatt másképp születtek és máshogyan alakult az életük. Ha ezt már gyerekként nyitottan kezelik és elfogadják, akkor felnőtt emberként is ezt fogják tenni, s így kialakulhat egy befogadó, elfogadó, toleráns társadalom – tette hozzá a parasportoló.

A diákok kipróbálhatták többek között a paravívást, az ülőröplabdát, a célba dobást és az íjászatot is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában